Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉSCSABA

kel kell számolnunk. A mai megye területét, legalábbis annak egy részét a Gyula-törzs szállta meg. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a 10. század közepén Turkía (= Magyarország) egész szállásterületét a Temes, a ma már egyértelműen nem azonosítható Tútisz, a Maros, a Körös és a Tisza folyók vidékére tette.

4 Az itt megjelölt terület értelemszerűen nem a magyar törzsek teljes szállásterületével, hanem csak egyetlen magyar törzs, a Bizánccal kapcsolatban álló Gyula törzse szálláshelyével azonos. A Gyula-törzs itteni birtoklásának emléke, szállásterülete északi (más törzzsel érintkező) határpontjának jelölője lehet Gyula város neve.

5 [Ezt ma már lehetségesnek is alig vélem.] A 10. század második felében a Gyula-törzs egyik része a törzs fejével együtt Erdélybe költözött, a másik rész [csekély valószínűséggel bíró feltevés szerint] az eredeti, a Konstantin által megjelölt szállásterületen maradt. A mai megye területének egy másik részén (Békés környékén, a Bihar megyével határos vidéken) talán már a honfoglaláskor a Vata (Csolt) nem telepedett meg, de az is lehet, hogy e nemzetség [törzs] csak később, a 10. század második felében jutott el a békési-sárréti szállásterületre. A kalandozások lezárulása után a Dunántúlon meginduló államszervező tevékenység színtere az ezredforduló táján kiterjedt a Dunától keletre eső térségre.

6 Az államiságot és a kereszténységet terjesztő, azokat megszervező fejedelmi (királyi) törzsnek, hatalomnak fegyveresen kellett leszámolnia a pogány törzsi-nemzetségi centrumokkal, így 1003-ban az erdélyi Gyulára, 1028 táján a Gyula-törzs ősi szálláshelyén maradt vezérére, a marosvári Ajtonyra került sor. Utolsónak a békési földvárban székelő lázadó vezér, Vata maradt. Territóriumát már talán I. István és bizonyosan Péter királyok alatt érhették feudalizáló kísérletek délkeletről, az Ajtonyt leverő Csanád ispán és a Csanád megye területén megalakult marosvári (csanádi) püspökség élére első püspökként került Gellért részéről, továbbá északnyugatról, a Szolnok megyét igazgató Szolnok comes oldaláról.

7 Igen valószínűnek látszik, hogy 1046-ig a békési területre irányult feudális expanzió alapjában véve hatástalan maradt, ez ideig vidékünk megőrizhette társadalmi struktúrájának archaikus jellegét, hitéletének pedig pogány voltát. Viszont éppen az erőszakos feudális expanzió, a királyi beavatkozás visszahatása lehetett a Vata nemzetségfő [törzsfő] vezette mozgalom 1046. évi kitörése, mely a feudalizmussal és a kereszténységgel szemben a nemzetségi rendet és a pogányságot védelmezte, vagyis az államszervezés folyamatának útjába kívánt akadályt gördíteni. A még oly nehéz helyzetbe is került fiatal magyar állam úrrá tudott lenni a „Viharsarokból" lángra lobbant tűzön. Az utolsó lázadó vezér mozgalmát leverték, a feudalizmus fegyverei előtt a régi rend híveinek kapitulálniuk kellett. A felkelés elfojtásával a békésisárréti (-bihari) terület — miként a többi lázadó vezér territóriuma is — a király, I. András kezébe került, elhárult az akadály a vidék feudalizálása elől. Magát a Csolt (Vata) nemzetséget nem semmisítették meg fizikailag, hiszen egyrészt az 1046-ban elbukott lázadó vezér fia, Janus másfél évtized múlva még élt, s a 4 MORAVCSIK 176., 178. Fordítását közli OBMT. 15. 5 VÁCZY PÉTER: Gyula és Ajtony. In: Szentpétery-Emlékkönyv. Bp. 1938. 490-491., 498. 6 MOLNÁR ERIK: A magyar társadalom története az őskortól az Árpádkorig. Bp. 1949.

2 163.; KRISTÓ GYULA: Megjegyzések az ún. „pogánylázadások" kora történetéhez. Ácta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 18 (1965) 47. 7 Uo. 41-43.