Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
RÉGIÓK A KÖZÉPKORI ALFÖLDÖN
tott a legfejlettebb térségben a Kárpát-medencén belül. Ide érkeztek meg Nyugat-Európából legelőször a technikai és munkaszervezési újdonságok, itt termelődött a legtöbb elsajátítható felesleg, itt volt a legnagyobb a népsűrűség, legmagasabb szintű a városiasodás, itt a legsűrűbb a plébániai és monostori hálózat, itt álltak a leggazdagabb egyházak. Aligha véletlen, hogy a kiskirályok éppen az Alföldön nem vertek gyökeret. Itt szinte minden hiányzott (vagy gyérebben volt képviselve), mint Nyugat-Magyarországon: alacsony volt a népsűrűség, gyenge a városiasodás, kevés a plébánia és a monostor. Mindezek mellett még egy körülményt kell megemlítenünk: itt nem voltak hegyek és kövek, ahová és amivel várakat emelhettek volna, márpedig a 13. század második felétől kezdve a hatalom legnyilvánvalóbb kifejezése a kővár lett. Az Alföld tartományuraktól mentes terület maradt a 14. század első két évtizedében; nem véletlen, hogy Károly Róbert 1315 után nyolc évig — azt követően, hogy kezdetben ingadozott Lippa, Szeged és Temesvár között — Temesvárott tartotta királyi székhelyét. Ebben nem az Alföld uralkodói megbecsülése játszott fontos szerepet, hanem az a körülmény, hogy ez nehezen megközelíthető rész volt, ami viszonylagos biztonságot jelentett Károly Róbert számára az oligarchákkal szemben. 15 A tartományurak leverése és a mohácsi csata közti két évszázadban az Alföld egy részére két tartomány fennhatósága terjedt ki. A kettő közül időben a macsói bánság alakult korábban. Azt követően, hogy Károly Róbert visszafoglalta a szerb uralkodótól a Dunától délre eső Macsót, 1320-ban élére bánt nevezett ki, és már ugyanebben az évben ennek fennhatósága alá rendelte az alföldi térségben Bodrog megyét, majd 1333-ban Bács megyét. 16 Ezt oly módon valósította meg, hogy a macsói bán Bodrog és Bács, valamint a szintén neki alávetett Szerem, Valkó, Baranya és Tolna megye ispáni címét is viselte. Utóbb a macsói bán nevezte ki e megyék ispánjait, amivel Macsó hasonlatossá vált Erdélyhez és Szlavóniához, ahol a vajda és a bán ugyanezt a jogosítványt élvezte. 17 Ugyancsak Erdélyhez és Szlavóniához teszi hasonlatossá az is, hogy Nagy Lajos király halálát követően e megyékben többé már nem a nádor, hanem a macsói bán tartott közgyűlést. 18 E bán tartománya tehát hat délvidéki megyére terjedt ki, amelyből kettő esett a mai Alföldre, kettő a mai Dunántúlra, kettő pedig a DunaSzáva, illetve a Dráva-Száva közére. Ez is jól mutatja, hogy az igazgatási határok nem vették figyelembe a táji tagozódást. A macsói tartomány ebben a formájában 1478-ig állt fenn. 19 A másik tartomány szinte teljességgel alföldi alakulás. Létrejötte azzal kezdődött, hogy 1370 táján a fenti módon (közös ispán révén) a temesi ispán alá rendelték Csanád megyét. Ugyanez a sors várt 1372-ben Kévére és Krassóra, 1387-ben Zarándra, 1399ben Csongrádra, 1404-ben Aradra, majd a sebesi oláh (román) kerületre. 20 A 14. század végétől (1397-től) a nádor már nem celebrált többé közgyűlést e megyék területén, 15 KRISTÓ GYULA: Nápolytól Temesvárig. Károly Róbert útja a hatalomhoz. Szeged 1998/12. 21. 16 ENGEL PÁL: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I. História Könyvtár. Kronológiák, adattárak. 5. Bp. 1996. 114., 100. 17 MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar rendi állam Hunyadi korában. Századok 91 (1957) 53. 18 ÍSTVÁNYI GÉZA: A generális congregatio. Levéltári Közlemények 18-19 (1940-1941) 203. 19 ENGEL PÁL-KRISTÓ GYULA-KUBINYI ANDRÁS: Magyarország története 1301-1526. Osiris tankönyvek. Bp. 2002. 3 243. (A vonatkozó rész Kubinyi András munkája.) 20 ENGEL PÁL: a 16. jegyzetben i. m. 122., 139., 142., 239., 125., 97., 408.
