Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
CSONGRÁD MEGYE
A tatárjárás egy további fontos következménye a királyi birtokpolitika megváltozása volt. II. András uralkodását leszámítva a magyar királyok bizonyos mérsékletet tanúsítottak a királyi tulajdonú ingatlanok eladományozásában. Ám II. András számolatlanul, két kézzel szórta a birtokokat. A tatár pusztítás után II. András fia, IV. Béla is kénytelen volt hasonló (ha nem is ennyire szélsőséges) politikát folytatni, mivel alapos volt a gyanúja: a tatárokkal szemben azért nem támogatták kellőképpen az előkelők, mert nem adományozott nekik birtokokat, hanem még az apja által eszközölt juttatottakat is visszavette. IV. Béla birtokpolitikájának e fordulata azt eredményezte, hogy az adományok révén rendkívül megerősödött e politika haszonélvezője, az arisztokrácia. Ettől kezdve viszont a folyamat öngerjesztő módon működött. A megerősödött nagybirtokosság az ifjabb királyság intézményének létrehozásával, trónkövetelők támogatásával megosztotta az amúgy is rohamosan gyengülő királyi hatalmat, s a trónon ülők és a trónra aspirálók további támogatást alattvalóiktól már csak mind gazdagabb adományok révén remélhettek. Ez a folyamat vezetett oda, hogy ez ország bizonyos részein kiskirályok kezébe került a hatalom. Ilyen volt a nyugati Felvidéken Csák Máté, vidékünkhöz közelebb, a Marostól délre az Al-Duna mentén Csanád nembeli Vejtehi Tivadar vagy Erdélyben és a Maros mentén Kán László. Csongrád megyében ugyan efféle tartományúri hatalom nem tudott kialakulni fám Kán László befolyásának megnövekedésével mindenesetre számolnunk kell], az országos folyamatok azonban itt is éreztették hatásukat: a királyi birtokok száma és aránya tetemesen megcsappant. Ez pedig éppen azt az igazgatási rendszert ásta alá, amely 250-300 év óta a király megyebeli birtokainak túlsúlyán alapult, s amelyet királyi vármegyének nevezünk. Csongrád megyében szintén napirendre került egy új igazgatási forma megteremtése, amely a királyi vármegye helyébe léphetett. A nemesi megye Az új közigazgatás, a nemesi megye első írásos dokumentuma Csongrád megyében 1327-ból való. Ebből arról értesülünk, hogy Gekmen csongrádi alispán, továbbá négy szolgabíró, köztük egy, a Szeged melletti Farkra való és egy Tiszai melléknévvel illetett nemes előtt a garamszentbenedeki monostor megbízottja egy személyt eltiltott az egyház tulajdonát képező Keskeny birtok használatától. Ebben az oklevélben a nemesi megye fontos tisztségviselői bukkannak elénk, az alispán és a négy szolgabíró. A nemesi megye voltaképpen a közigazgatás demokratizálásának eredménye. Míg a királyi vármegye korszakában meghatározó szerepe volt a királyi birtok túlsúlyának, illetve a királyi várnak és a várszervezetnek, addig a király fennhatósága a nemesi megyében akként érvényesült, hogy az ispánt (akit egyre inkább főispánnak hívtak) ő nevezte ki. A főispán választotta ki a maga hű emberei közül az alispánt. Ezzel szemben a négy szolgabírót a megye nemesei választották, vagyis választott képviselőik révén a hatalomban emelkedő, abból immár részesülő nemesek részt vettek a megyei élet intézésében. A nemesi megye elsősorban igazságszolgáltató fórum volt, a panaszosok, a kárvallottak a nemesi megye hatóságai előtt keresték igazukat, de mert a középkorban a
