Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

közigazgatás elválaszthatatlan a jogszolgáltatástól, a nemesi megye közigazgatási feladatokat is ellátott. Rendszeresekké váltak a megyegyűlések, ahol kezdetben minden rendű-rangú ember, utóbb csak a megye nemessége vehetett részt. Mint az 1327-ből származó irat bizonyítja, a nemesi megye mint oklevélkiadó szerv is megjelent. A 14. századtól kiterjedt iratkiadó tevékenységet folytatott a csongrádi térség vonatkozásában két közeli egyház, a csanádi székeskáptalan és az aradi társaskáptalan. A mennyiségi gyarapodásra jellemző, hogy az aradi káptalan 13. századi oklevelei közül 7, 14. századi oklevelei közül 136, 15. századi oklevelei közül pedig 376 diploma szövege maradt ránk. Hasonló arányok figyelhetők meg a csanádi káptalan esetében is. A káptalani oklevéladók — hiteles helyek — és a nemesi megye tisztikara a legszorosabban együttműködött egymással. A Csongráddal szomszédos alföldi megyék közül Aradban 1311-ben, Békésben 1327-ben, Csanádban pedig 1330-ban fordul elő a nemesi megye létére utaló első adat. Csongrád megye határai a nemesi megye korszakában jelentősen megváltoztak. A legérzékenyebb területi veszteséget a megye számára a kunok 13. század közepi megjelenése okozta nyugati határain. A kunok a 14-15. század folyamán Csongrád megye Duna-Tisza-közi területének jó részét elfoglalták. Ez azt eredményezte, hogy Csongrád megye „megkarcsúsodott", nyugati irányban határa a Tiszától alig 10-15 km-re húzódott, s csak északon és délen öblösödött ki 50-60 km-re. Kisebb területet vesztett északon Szolnok megye rovására. Tiszántúli része lényegében változatlan maradt. A mai Hódmezővásárhely és vidéke továbbra is Csanád megyéhez tartozott. Csanád nyugati határvonalát most is végig a Tisza képezte. Ezzel szemben nagy területi gyarapodást könyvelhetett el Csongrád megye déli irányban. A Tisza nyugati (j°bb) partján Szegedtől — amely pedig kezdetben még nem is tartozott Csongrádhoz — 60-65 km-rel délebbre húzódott Csongrád és Bács megye határa. Az a csongrádi terjeszkedés, amelynek eredményeképpen Szeged is e megyéhez került, nem zárult le a 13. században, hanem tovább folytatódott, s Mohóinál állapodott meg, Adától délre. Egy időre a megye része lett Szabadka, amelynek tatárjárás utáni lakói jobbára kunok voltak. Területe végül a magyar nagybirtokrendszerbe tagolódott. Maga Szabadka pedig a 15. században uradalmi központ lett. A 14-15. században tehát Csongrád megye alakja a korábbi gömbölyded formához képest alaposan megváltozott. A megye mintegy 130 km hosszan nyúlt el észak-déli irányban, döntően a Tisza jobb partján, szélessége viszont e hosszúságnak legfeljebb fele, több ponton azonban csak alig tizede volt. Jellemző pl., hogy a kun szálíásterület oly mélyen behasított Csongrád megye testébe, hogy a Szeged melletti Dorozsma már kun terület határán feküdt (6. térkép). Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékek az ország túlnyomó részére nézve elsőként adnak pontos útbaigazítást az egyházigazgatás viszonyairól. Csongrád megye e szempontból nem számít szerencsésnek, mert a területére vonatkozó összeírások igen hiányosan maradtak ránk. A váci püspökség csongrádi főesperességében mindössze három templomos helyet említ a lajstrom (köztük Szert és Mártélyt), a kalocsai érsekség bácsi főesperességében Csongrád megye területén ugyancsak három plébánia szerepel, ebből kettő Szegeden állt, a harmadik pedig egy Adához közeli faluban. E hat templom természetesen csak töredéke a megye területén a 14. század első felében található templomoknak. Mindenesetre ebből is megállapítható, hogy a megye északi fe-