Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

egész kis történetet kerekített. Ugyancsak Szer nevének ismerete késztette arra a gestaírót, hogy e névnek valamiféle „magyarázatot" adjon. Mivel tudhatott a magyar nyelv szerét ejteni valaminek kifejezéséről, aminek 'elrendelni' a jelentése, ezt adta vissza latinul az ordinatum fűit szókapcsolattal, vagyis így tette meg Szert az első magyar „országgyűlés" — az ország dolgai első elrendezése — színhelyének. S mert a 19. század végén, a 20. század elején vakon hittek Anonymusnak, senki nem kételkedett leírása hitelében, így Szer körül valóságos kultusz alakult ki, a magyar honfoglalás — és a vele tévesen azonosított államalapítás — szimbólumává vált, a magyar államalkotó géniusz kifejezője lett. S az is e magyarázat mellett szól, hogy nem egyedül Szer esetében alkalmazta Anonymus ezt a módszert. Amikor a mai Szerencsről, annak hegyéről ír, azt mondja: e hegyről látták a vidék szépségét, azt megszerették, szerelmes helynek nevezték el, s a szerelem szóból alkották meg a Szerencs helynevet. A különbség mindössze annyi, hogy Szerencs etimológiája téves, Szeré viszont a dolog lényegét tekintve helyes, Szer neve ugyanis a magyar nyelv legrégibb — uráli eredetű — rétegébe tartozó szer köznévből származik, amelynek eredeti jelentése — s ez volt a névadás indítéka — 'összetartozó embercsoport településhelyeAnonymus azonban nem ezt a jelentést szerepeltette a névadás meghatározójaként, hanem a szer főnév egy kifejezésben szereplő értelmét (azaz a 'szerét ejt, elrendez' értelmet). Ha írott források megbízható módon nem is szólnak a csongrádi térség magyarok által történt elfoglalásáról, annál beszédesebbek ezúttal a régészeti emlékek. A csongrádi vidék egészét (annak mind Duna-Tisza-közi, mind tiszántúli részét) megszállták a honfoglaló magyarok. Csongrád település területén a honfoglaló és kora Árpád-kori magyaroknak tucatnyi lelőhelyük került elő, egy részük időleges vízfolyások körül (Vidra-ér, Rekettyés-ér), más részük a partosabb, magasabb részekről (Petenchalom, Vendelhalom). A vendelhalmi nagyobb temető sírjaiban lovastemetkezések nyomaira (lókoponyára, lólábcsontokra), tegezre, nyílcsúcsra, szablyára stb. bukkantak, vagyis olyan leletanyagra, amely jól tükrözi a honfoglaló magyarok gazdag hagyományra visszavezethető tárgyi emlékanyagát. A térség másik körzete, Szeged vidéke is igen gazdag honfoglaló emlékanyagban. A tucatnyit meghaladó lelőhelyen (pl. Bojárhalmon, Jánosszálláson) lemezkorongokat, különféle véreteket, füles gombokat stb. találtak. A nemrégen feltárt algyői temetőre nagyszámú fegyveres és lovas-lószerszámos sír a jellemző, külön kiemelendők a gazdag női sírok. A példákat még hosszan lehetne folytatni, a honfoglaló magyarok jelenléte a csongrádi térségben rengeteg régészeti lelet egybehangzó vallomásával bizonyítható. Úgy tűnik, a magyarok megtörték a Tisza-vidékre kiterjedő, a csongrádi — és a szegedi — földvárra támaszkodó bolgár uralmat, s ők vették át a bolgárok helyét a térségben. Sokkal több a bizonytalanság a tekintetben, hogy miként éltek a honfoglaló magyarok és azok fiai, unokái a 10. században. írott forrásunk erre a területre nincs, mindössze egy általános jellegű — arab nyelvű — tudósítással rendelkezünk erre vonatkozóan a század közepéről. Eszerint a magyarok a Duna mellett laknak és nomádok, mint az arabok, nincsenek városaik és házaik, sátrakban élnek szétszórva. E Duna mellékére vonatkozó híradás minden bizonnyal érvényes lehet a Tisza mentén élőkre is. Ahhoz azonban, hogy ezt régészetileg igazolni lehessen, nem elsősorban a temetők — etnikailag és társadalmilag is igen eltérően értelmezett — anyagát kell figyelem-