Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

dányban birtokaik központját kiépítő és Békés megyei földesurakká váló Nadányiaknak. A tatárjárás szomorú tapasztalatai bírták rá IV. Béla királyt arra, hogy felhagyjon a birtokok visszaszerzésével, s a tatár hódítók ellen a király mellett kiállni vonakodó előkelők megnyerése érdekében maga is intenzív birtokadományozásba kezdett. 1249ben számos Bihar megyei földet adományozott Geregye nembeli Pálnak, aki már IV. Béla trónra lépte előtt számos szolgálatot tett az ifjabb királynak, majd 1235-öt követően magas méltóságokba emelkedett királya kegyéből: udvarbíró és zalai ispán lett. Ezekre az 1249. évi adományokra alapozva — amelyek közül több a mai Békés megyébe esik — Pál, majd utóbb fiai kiterjedt birtokokat szereztek Biharban, várakat építettek, lépéseket tettek tartományúri hatalmuk kiépítése irányába. Még a tatárjárás előtti időre nyúlik vissza a Zsámbokiak Békés megyei birtoklása. Valószínű, hogy itteni birtokszerzésük összefügg a családból származó Smaragd tisztségviselésével, aki 1208-ban bihari ispán volt. Későbbi adatból gyanítható, hogy e birtokuk Szeghalom területén feküdt, ahol kisebbfajta birtokközpontot építettek ki. A franciaországi eredetű és még a 13. század közepén is franciás neveket viselő család egy tagja, Egyed szeghalmi földjeit 1258-ban Budához közeli zsámbéki monostorának adományozta el. Részint a tatárdúlás következtében, részint pedig a 13. század második felében folytatódó pusztásodás miatt megyénkben nagy területek voltak lakatlanok. A magyar királyok — IV. Béla, majd IV. (Kun) László (1272-1290) — a néptelen vidékekre kunokat telepítettek. A nyilvánvaló gazdasági előny mellett ez politikai haszonnal is járt: az uralkodók az egyre erősödő világi nagybirtokkal szemben a kunokra támaszkodhattak. Érthető, ha e királyok minden eszközzel elősegíteni törekedtek azt, hogy a kunok megvethessék lábukat e területen. A kun pusztítás mellett a pusztásodás folyamata adhatja magyarázatát, hogy a 13. század végén is találkozunk megyénkben üres, lakóit nélkülöző falvakkal. Az alávetett népesség elvándorlása vagy a kunok egyes csoportjainak elvonulása után néptelenné vált földekre a nemesek jelentettek be igényt, s jutottak királyi adományozás folytán ilyenek birtokába. Ezen a módon szerzett 1297-ben javakat Békésben az országos jelentőségű Ákos nem egyik tagja. A 13. század végére a királyi és várbirtokok eladományozása révén a királyi javadalmak megyénkben is alaposan megcsappantak, a földek mind tekintélyesebb hányada került a vagyonra éhes világi magánbirtokosok kezére. A század folyamán fellendült az ingatlanok piaci forgalma. Egy 1295. évi oklevél tudósít két magánbirtokos (Szák nembeli Süttői András mint eladó és Egyed fia Sándor jenői várnagy mint vevő) Békés megyei helységre vonatkozó adásvételéről. A várbirtokok magánkézre kerültével párhuzamosan bomlott fel a királyi vármegye alapját adó vár szervezete [a várispánság] is. A Békés megyei várszervezet (várnagyok, várjobbágyok) fennállására ugyanezen 1295. évi oklevél tartalmazza az utolsó adatot. Az elkövetkező néhány évtized alatt viharos gyorsasággal tűnt el az idejétmúlt királyi vár szerkezet és az ezen alapuló királyi vármegye. Békés megyében ugyanúgy nem közvetlenül történt meg az átmenet a királyi vármegyétől a nemesi megyéhez, miként az ország nagy részén sem. A felbomló királyi vármegye helyére egy rövid, átmeneti időszakban a tartományurasági berendezkedés, a nagyúri megye lépett. Ez szükségszerű következménye volt az egész 13. századi magyar társadalomfejlődés által meghatározott tendenciának, amely