Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
szállásolva. Igen gyorsan alkalmazkodtak, s egykettőre bekapcsolódtak a helyi keres kedelmi tevékenységbe, a ruha és élelmiszerellátásba. Valamikor június közepén tudtuk meg azt, hogy a bukaresti jugoszláv konzulátus lépéseket tett annak érdekében, hogy mielőbb hazatérhessünk. Az az ember, aki ez ügyben a táborban járt, s velünk is beszédbe elegyedett, egy fiatal, fekete férfi volt, Markonak hívták. Június során a tábor vezetői Drvar doktor és még néhány jugoszláv tiszt számára lehetővé tették, hogy néhányszor kimehessenek a városba, s ott szórakozzanak, meg ismerjék azt. Minket, mezei rabokat, sem egyénileg, sem orosz felügyelet mellett nem részesítettek hasonló kedvezményben. De a tábort ellátó csoport segítségével egyre többen jutottak ki így is a városba. Június végén sor került az utolsó, immár konkrét intézkedésekre, melyek hazaté résünket voltak hivatottak előkészíteni. Iszajijev táborparancsnok igazán kitett magá ért, azon volt, hogy a Jugoszláviába való visszatérésünk minél jobban meg legyen szervezve. Az útra való felkészítésünket (a vasúti szerelvény, az élelem, a kíséret megszervezése) személyesen intézete. Ez leginkább a Foksányból való elutazásunk napján volt látható. A tábor területén kerékpárról intézkedett, a városban esedékes te endőket pedig egy terepjárón száguldozva rendezte. A jugoszláv beszerzési különítmény szerepét a csehszlovákokra ruházta át, akik még utánunk is a táborban maradtak. így az utolsó napokban újra arra kényszerültünk, hogy a körletekben étkezzünk. Mindannyian igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni az útra, rendbe szedtük az öltözékünket, megfürödtünk, megborotválkoztunk, összecsomagoltunk... Július el sején (?) hagytuk el a barakkokat, először is átkutattak bennünket — a csomagjainkat is átnézték, s meg is motoztak. A dolgaink nagyobb részét magunkkal vihettük. Aztán oszlopba rendeződve a színpad elé vonultunk. Ott már nagyobb számú nézőközönség várt ránk — csehek, szlovákok, magyarok, németek, de az orosz tábori személyzet kö zül is sokan ott voltak. Iszajijev táborparancsnok századosi díszegyenruhában, renge teg kitüntetéssel a mellén, az elégedettségtől majd kicsattanva jelent meg a színpadon néhány tiszt kíséretében. Először az oszlop elején állók kezébe nyomtak oda egy ju goszláv zászlót, aztán a rezesbanda eljátszotta a jugoszláv himnuszt, a „Hej szlávok!" at. Ez azt jelentette, hogy attól a perctől kezdve szabad embereknek számítottunk. Ekkor kezdett bele beszédébe Iszajijev százados. „Az a megtiszteltetés jutott nekem, hogy én köszöntsem Önöket először szabad emberekként!" — kezdte, azután kiemelte, hogy egy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely Tito és a Kommunista Párt vezetésével megszervezte a partizánharcot, s ezzel nagyban hozzájárult a fasizmus elleni győze lemhez. Beszélt még az antifasiszta koalíció Németország feletti győzelméről is, meg arról, hogy már Japán eleste is csak idő kérdése. Aztán rátért a Szovjetunió és az újonnan alakult szabad Jugoszláv Demokratikus Népköztársaság közötti barátságra, a népeink előtt álló fényes jövőre. A beszéd hangneme igen szívélyes volt. Drvar doktor válaszolt rá egy igen tartalmas beszéddel, melyben összefoglalta tá bori élményeinket, és megköszönte a Vörös Hadseregnek, valamint személyesen Isza jijev századosnak is, hogy mindeddig a gondunkat viselték.
