Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
Május ljét szintén itt ünnepeltük meg, nagy felvonulás és zenei program köze pette. Néhanapján filmvetítésekre is alkalom nyílt. Ezek közül leginkább a háborús és az aktuális politikai eseményeket bemutató híradókra emlékszem. A tábor egyik szegletében hatalmas emelvény állt, egy tábla, amelyről naponta értesülhettünk a háborús hírekről, a frontok helyzetéről, az emberi és eszközvesztesé gekről, ezen utóbbi alatt tankok és repülők értendők, de a szövetséges hadseregek Berlin felé történő előrenyomulásáról is. Mivel a németek mindenhol csak visszavo nultak, az oroszok és szövetségeseik, az angolok és amerikaiak pedig minden fronton csak előre törtek, a foglyok egy része, különösen a németek, nem igazán hittek ezek nek az információknak, s azt gondolták, hogy az oroszok nem mondanak igazat. De már májusban kiderült, hogy minden információ a valóságon alapult — az oroszok be vonultak Berlinbe, a németek pedig kapituláltak. Mi, jugoszlávok, a barakkunkon belül szereztük be a jugoszláv fronthelyzettel kapcsolatos információkat. Ahogy visszaemlékezem, a sporttevékenységek közül egyedül a labdarúgás lehe tősége volt biztosított a számunkra. Sokféle csapat létezett. Ezek korosztályok, foglal kozások és nemzeti hovatartozás szerint egyaránt verbuválódhattak. Mérkőzéseket szinte minden nap, sokszor nem is csak egyet, rendeztek. A nemzetközi mérkőzések voltak a leginkább látogatottak. Még az oroszok ellen is lehet játszani. Sok színvona las meccsre került itt sor — különösen harcos mérkőzések a nemzetek közötti össze csapások voltak. Mi jugoszlávok is sok meccset játszottunk. Minden egyes barakknak megvolt a maga kulmrális, szórakoztató és sportprog ramja. A mienkben ez különösen intenzíven zajlott. Sokat énekeltünk — mozgalmi (szocialista), kamara és kórusénekeket egyaránt. Megtanultok a mi partizánnótáinkat, de az oroszokat is, a Katyusát például. Az egyik legjobb hangú legénynek a szintén földvári Steva GucunskiBatura bizonyult. Áprilistól a Szabad Vajdaság című újság is eleljutott hozzánk. Emlékszem, miként kommentáltuk a tartalmát — azt, hogy már nem olyan szenzációhajhász a hangneme, mint a háború előtti lapoké, hanem komoly, tartalmas, a mindennapi életet érintő, aktualitásokkal foglakozó, igazi sajtóorgánumot olvashattunk, nem azt a bóvlit, amit azelőtt megszoktunk. A mi barakkunk még mókás szórakoztatóesteket is szervezett. Ezek aktualitása a mi sajátos, épületen belüli viszonyainkra volt kihegyezve, ezért mindenki szívesen vett részt rajtuk. A tartalmukat még publikáltuk is (a lap nevére és terjedelmére már nem emlékszem). De az egész kiadványt a derű és a békés optimizmus jellemezte. Az ese mények és az egyének jellemét, jellegét hangsúlyozó ábrázoláson mindig nagyokat de rültünk. Az esteknek és a lapnak a fő mozgatója egy igen tehetséges ember, Hranislav PopovicBraca volt, mondanom sem kell, szintén a földim. A mi Bracánk, csak így emlegettük, igen érzékeny és jó megfigyelő volt. Mindenkivel jól kijött, s így nagy tisztelet és szeretet övezte. Amikor elváltunk, rá emlékezett a legtöbbünk a legna gyobb szeretettel. Sokkal később, a foksányi fogolytáborban történtekre visszagondolván, azt kér deztem magamtól, hogy vajon természetes törvényszerűsége, hogy vészhelyzetben az
