Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
A tábor a betegségek megelőzésében, ennek szervezésében bizonyult a legsikere sebbnek a személyes tisztálkodás és a lakóhely rendben tartása révén. Ennek teljesíté sét többnyire nők, orosz katonalányok ellenőrizték, akik naponta többször is körbe járták a tábort, s elérték, hogy annak minden egyes pontját tisztán lehessen tartsák. Szigoruknak köszönhető, hogy a tábor nem vált a betegségek és a fertőzések martalé kává. Időről időre a látásunkat is ellenőrizték, a fürdéseknél pedig az orvosok a mezte len testeket vizsgálva a rüh elterjedéseknek próbáltak gátat vetni. A barakkok közvetlen környezetét — főként az udvart — is állandóan tisztítottuk, sehol nem lehetett szemetet találni... A reggeli létszámellenőrzés mindennapos tevékenység volt. Mindannyian felsora koztunk, majd megszámoltak bennünket — általában kétszer háromszor is, így akár esett akár fújt, egykét órán át is ott kellett állnunk vigyázzban, amit igen nehezen vi seltünk. Az ellenőrzések úgy zajlottak, hogy a barakkparancsnokok jelentettek elő ször, majd a parancsnoki láncban mindez tovább gyűrűzött felfelé (mind a vezetési, mind az egészségügyi vonalon), egészen a táborparancsnokig, akinek a megérkezésére nemegyszer igen sokat kellett várni. A napoknak ezt a részét volt a legnehezebb kibírni. Ha nem lett volna egy kis párnám, amit a hátamra rakhattam, a felső kabátom alá, aligha lettem volna képes el lenállni a hosszú várakozások közepette állandóan süvöltő, erős szélnek, amely a Kár pátok felől a Feketetenger irányába fújt. A táborban társadalmi élet is folyt. Az első rendezvény maga az újév várása volt. Jól emlékszem, hogy a már említett operaénekes (Balasevié?), hogy bariton volt vagy basszus, azt már nem tudom, Mefisztó áriáját énekelte, még jelmeze is volt. Az elő adást egy erre a célra berendezett, külön barakkban bonyolították le, s egész télen át itt zajlottak a hasonló rendezvények. A tavaszi hónapokban, valamikor március során egy nagy, kinézetére is impo záns, fából ácsolt színpadot állítottak fel, mely előtt padok sorakoztak, amolyan sza badtéri előadóhely volt ez. Itt különféle apropókból jó néhány rendezvény megtartásá ra került sor — volt közöttük politikai, kulturális, de pusztán tájékoztató jellegű is. A legnagyobb összejövetelre május 9én, a győzelem megünneplése alkalmából került sor, amikor a németek kapituláltak. Hatalmas ünnepség volt, melynek keretében egy orosz tiszt kijelentette, hogy mától (azaz, attól a naptól) a szövetségesek — köztük Ju goszlávia is — irányítják az antifasiszta világpolitikát. Mindenki hangot adhatott a há ború befejeződése feletti örömének (Japán legyőzését is csak napok kérdésének hit tük), hisz mindez egy lépéssel közelebb hozta a hazatérés lehetőségét. Még magyar, de német foglyok is örvendezve fogadták a háború végét bejelentő szónoklatot. Itt került sor az USA elnökének, Rooseveltnek a halála alkalmából rendezett meg emlékezésre is. Azt hiszem, ez április 11én 86 történt, és az egész tábort fekete zász lókkal lobogózták fel. Innen búcsúztattak el bennünket, munkásokat is június közepén, amikor visszatér hettünk Jugoszláviába. Az amerikai elnök április 12én halt meg.
