Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)

VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)

A bizonytalankodás közepette azt vettük észre, hogy minden elcsendesedett. A háziaktól megtudtuk, hogy előző este az utolsó magyar és német csapatok is átvonul

tak a falun, s velük persze a mi társaink is, és az oroszok már egészen közel vannak. Ekkor már nem is volt más választásunk, mint kivárni az események alakulását. Hősi

ességünk így igazából puszta bizonytalanság volt: maradtunk és várakoztunk. Még egy napon és éjszakán át tartott az erőteljes lövöldözés. Mintha szúnyogok repkedtek vol

na. Olyan területen voltunk, amely éppen egyik kézből a másikba került. Én ekkor már másodízben éltem meg csapatbevonulást, az elsőt 1941ben, Újvidéken. Másnap a házigazda közölte, hogy most már tényleg átment az utolsó német csa

pat is, hozzájuk is benéztek, de mivel nem volt túl sok idejük, megelégedtek azzal, hogy ők azt állították, senki más nincs rajtuk, öregeken kívül a házban. Az istállóba, ahol mi ketten egy tehén és egy ló társaságában rejtőztünk, így nem mentek be. Ekkor megállapítottuk, hogy a magyar és a népet csapatok részéről minket fenyegető veszély elvonult felettünk. Már csak néhány bizonytalan órát kellett átélni. A lövöldözés zajából, amely va

lószínűleg ágyúktól származott, és — úgymond — már csak a mi fejünk felett zajlott, s csak a tőlünk nyugatra lévő célpontokra irányult, olykor orosz nyelvű vezényszavakat is ki lehetett hallani. Megérkeztek az oroszok, s mi végre kimehettünk az istállóból, amit két nap két éjjen át nem hagytunk el. Az épület teteje gránáttal keresztül volt lő

ve. De sem nekünk, sem az állatoknak nem esett baja. A lövedék csak a födémben tett kárt. Még néhány perc, és megérkeznek a megmentőink, még nem sejtjük, hogy ezzel odisszeánk egy újabb fejezete veszi majd kezdetét. 1944. november 19. volt. Akkor még nem tudhattuk, hogy szűkebb pátriánk, a Vajdaság már előbb felszabadult, de még arról sem volt elképzelésünk, hogy a mi sorsunk miként fog alakulni... Az orosz katonákat a ház udvarán, a főépület előtt állva vártuk be. Mi ketten és elrejtőink. Ok először egy bajtársukat kívánták eltemetni, ehhez kértek egy leplet a háziaktól, mi lefordítottuk kérésüket. Mikor megtudták, hogy jugoszlávok vagyunk, akik kényszermunkán voltak Magyarországon, s szándékosan várták be őket, hogy megadhassák magukat, a kerteken át elvittek bennünket a parancsnokságukra.