Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

1525-ben a gyulafehérvári káptalan Csaba (Békéscsaba) és Kerekegyháza között vonta meg Brandenburgi György gyulai uradalmának és Abrahámfi Péter birtokainak határát. A Beretzk hitvalló ünnepe utáni napon az utolsó határt a Kertje nevű réten helyezték el a Kert szege alatt való hatja nevű helyen. Két nappal később az első határt a Kertjekerületi nevű helyen lokalizálták ugyanazon Kertje nevű réten.

18 Eme időrendben utolsóként bemutatott adatunk a hagyományosan elképzelt helyen egykor állt szilajállattartó helyet mutat be. Mint említettük, a szakirodalomban vita folyt a téli állattartó szállásokon emelt épületek keletkezésének idejéről. Bár a tudósok nagyobb része 15. századinál korábbra tette e favázas ideiglenes épületek első felállításának idejét, adatok hiányában elgondolásuk hipotézis maradt. Mi úgy véljük, talán részint éppen a mezei és réti kerteknek az építőanyagáról, lakóinak támogatásáról gondoskodott a Csanád nemzetség, amikor 1337. június 11-én kelt osztálylevelében település megnevezése nélkül a mezőn élőkről szólt: „Közösen megengedték, hogy a Ladány birtokhoz tartozó erdőt mindkét fél (a Telegdiek és a Makófalviak) Makófalván, Szentlőrincen és Kisfaludon lakó népei vagy jobbágyai szabadon használhatják, a többi népnek vagy jobbágynak pedig, akik a birtokaikon a mezőkön élnek, megengedték, hogy ha az építkezéseikhez fára van szükségük, a mondott három birtok tisztjeitől kérjenek. "(Géczi Lajos fordítása)

19 A középkori alföldi állattartás üzemhelyei a fentieknél sokkal tarkább képet mutattak. Jelen esetben nem ejtünk szót az egy-egy falu vagy mezőváros közelében az igás vagy kezes állatok részére fenntartott legelőkről, ám meg kell említenünk Debrecen példáját, ahol ismerték a mezei kertek rendszerét, de a környezethez alkalmazkodva más formát is igénybe vettek. Ősszel a város nyugati oldalán elterülő pusztabirodalomból az állatokat a határ keleti és északi részein található erdőségekbe „verték", ahol az erdei haraszton és a tavasszal valamint nyáron gyűjtött szénán teleltették az állatokat. A szántóföldek téli legeltetését ugyancsak megengedték.

20 Sajátos színt hozott az Alföld középső részein letelepített kunság életmódja az alföldi állattartásban. A kun szállásokban, amelyek egyúttal a családok vagy nagycsaládok állandó lakóhelyeit alkották, elsősorban ugyancsak a nagyállattartás üzemhelyeit kell látnunk. Az 1462ben feltűnt, ma már közelebbről nem lokalizálható, Szeged és Halas között feküdt Asszonyszállásáról szólva kaszálóról és legelőről (campis quoque et fenetis) beszél az oklevél,

21 de az itt élők bizonyára állandóan e helyen laktak, és a napi szükségletek ellátására földművelő tevékenységet is folytattak. E szállások egyikét tárta fel töredékesen Béres Mária 1998-ban.

22 A város pusztáin kialakult szállásokon élőkről mint állandó lakosokról emlékeznek meg a Szabadkát és Szegedet 1570-ben és 1578-ban leíró defterek.

23 Eme adatok bizonyítják, hogy a 16. században, sőt talán korábban is nem18 HAAN 1870. 143. 19 „...Communiter pro populis seu iobagionibus utrarumque parcium in Mokofalwa, Scenthleurench et Kisfalud existentibus uti licenciando commisissent reliquis autem populis seu iobagionibus in possessionibus ipsorum in campis commorantibus si ligna ad edificia construenda necesse ipsis fuerint ab officialibus dictarum trium possessionum permisissent postulare." AO III. Magyar Fordítása: CSMÉ I. 59. 20 DEBRECEN története 1. 475-478. 21 REIZNER IV. 57. 22 BÉRES 1998. 24-25. 23 VASS KÉZIRAT G. 1-2. SZAKÁLY 1983. 598-599.