Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

A MEZŐVÁROSOK GAZDASÁGÁNAK LEGFONTOSABB ÁGA A NAGYÁLLATTARTÁS A „kert" a rideg állattartás üzemhelye a középkorban A középkori Magyarországon, főképp az Alföldön az állattenyésztés mindenkor a gazdaság egyik legfontosabb ága volt. Különösen nagy jelentőségre tett szert akkor, amikor a nyugat- és dél-európai városok piacain a magyar szarvasmarha kelendő árucikk lett. Közhelynek számít immár, hogy a 14. század végétől a 18. századig a magyar kivitel talán legnagyobb tételét jelentette. Alábbi írásunkban azt mutatjuk be, hogyan és milyen körülmények között folyt a nagyállattartás, azaz szarvasmarha- és lótenyésztés, amelynek „produktumai" eljutottak a külföldi piacokra. A nagyállattartás „üzemhelyeit" a szakirodalom a 16-18. századra vonatkozóan már részletesen feltárt és számtalan példával illusztrált mezei és réti kertekben jelölte meg.

1 Bárth János részletesen felsorolja eme szállások fajtáit, a réti és erdei szállásokat, és beszél az alföldi nagyhatárú mezővárosok körül kialakult mezei kertekről, amelyeket mezei szállásnak, telelőnek, szálláskertnek, szállásnak, kertnek, teleknek és mezei teleknek is neveztek.

2 A szakirodalomra támaszkodva feltételezi korábbi megjelenésüket. Szerinte e helyeken állattenyésztést, szénakaszálást és földművelést folytattak, megjelenési helyüket pedig a Duna-Tisza közére, a három város: Kecskemét, Nagykőrös és Szeged vidékére teszi, és hangoztatja, hogy ezek a mezővárosok körül létrejött hatalmas puszta-birodalmakon alakultak ki. A puszták — amelyeket a Mohács előtti Magyarországon a kortársak -telek, -háza, -egyháza, -ülése, -szállása utótagú helynevekkel illettek — lakottságának, a településstruktúrában elfoglalt helyének, gazdasági hasznosításának kérdése hosszú idő óta foglalkoztatja a településtörténeti, történeti, néprajzi és gazdaságtörténeti jelenségeket vizsgáló kutatókat. Velük kapcsolatosan felvetették a rajtuk emelt épületek jellegének és elnevezésének kérdését, valamint vizsgálták tulajdonjogi helyzetüket és birtoklásuk módját bennük keresve a 18-19. századi tanyák elődjét. Mendöl Tibor és Györffy István alapvető megállapításai és Erdei Ferenc feltételezései után

3 számos, a részkérdéseket is boncolgató tanulmány jelent meg a témakörből. Papp László tagadta, hogy összefüggés lenne a nomád állattartás és a későbbi tanyák kialakulása között, ugyanakkor azt sem vélte tartható álláspontnak, hogy a tanyarendszer a török pusztítás nyomán széteső középkori településszerkezet helyén azt pótolva kelt életre.

4 Márkus István utalt rá, hogy a tanyák őseiként tekinthető mezei kertek a 16. század óta fennálltak, sőt valószínű, hogy elődeik, a téli szállások már a 13. századtól léteztek.

5 Belényesy 1 BÁRTH 1996. 92-93., 110-116. 2 Uo. 110. 3 MENDÖL 1991. 178-180. GYÖRFFY I. 1937. 70-92. ERDEI 1942. 44. 4 PAPP 1936. PAPP 1940. 285. 5 MÁRKUS 1943. 18.