Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

legcélszerűbb nyomvonalat „kitaposták", majd generációkon át használták. Ebből a gyakorlatból következően az Alföld útjai kevés változástól eltekintve ma is a középkori nyomvonalon haladnak. Már a középkorban megkülönböztették egymástól az utakat nagyságuk és forgalmuk szerint. A magna via a fontosabb útvonalakat jelentette, amelyeken egymással szemben két kocsi elfért. Közülük is kiemelkednek egyesek szinte a mai főútvonalaknak megfelelően. Korszakunkban a folyók mellett vezető utak a mellettük lévő népes és sűrű településhálózat miatt jóval fontosabb szerepet játszottak, mint ma. A középkorban a szárazföldi és vízi utak harmonikusan egészítették ki egymást. Az Alföld településhálózata elsődlegesen a domborzati viszonyoknak megfelelően alakult ki, majd a közlekedés és a gazdaság hatásainak megfelelően fejlődött és változott a későbbiekben. Sajátos hálózat a térben, amely a kezdetektől több rétegű volt. A folyók melletti téli szállásokból kifejlődő állandó falvak, majd a közülük kiemelkedő, várossá fejlődő centrális helyek mellett kisebb, kevésbé jelentős állattartó helyek és egyes szállások alakultak ki. A 10-11. századra vonatkozóan a régészek feltárásai bizonyítják állításunkat, később az okleveles források, a 16. század második felében pedig a török defterek, amelyek szállásokról is beszélnek, igazolják az utóbbiak létét. A rétegezettség mellett társadalmi változások — például a nemzetségi birtok felosztását követő szétköltözés — ugyancsak befolyásolták a településhálózat képét. A falupusztásodás folyamata hamarosan beindult. Különösen nagy és tartós hatást gyakoroltak rá történelmi események (tatárjárás, török pusztítás), valamint a nagyállattartás egyre erőteljesebb térhódítása a 15. században. A nagy állattartásban meghatározó szerepet játszott a mezei kert, amely a honfoglalás óta az egyik fontos „üzemhelyeként" szolgált a rideg állattartásnak, amelynek gondosan kialakított rendje volt. Már a középkorban pontosan tudták, mekkora és milyen legelő kell egy bizonyos mennyiségű állat eltartásához. Bár a településhálózat ritkult, a nagyobb helyeken tömörülő lakosság és maguk a városok gazdagodtak e mezőgazdasági ágazat 15-16. századi, addig soha nem látott fellendülése nyomán. Tájegységünk településhálózata a középkoron át végig ritkább volt az ország más vidékeiéhez képest. A folyók mellett mindig sűrűbb településlánc húzódott, mint azoktól távolabb, a széles kiterjedésű mezőségi vidékeken, ahol fontos telepítési tényezőként kiemeljük a kutak szerepét. A török hódoltság 16. századi szakaszának végén játszódtak le tragikus változások a településstruktúrában. Akkor sem mindenütt, csak azokon a területeken — nem kevés helyen —, ahol a 15 éves háború idején hosszú ideig tartottak a hadjárások. A történelmi események egyéb hatást is gyakoroltak az Alföldön, a magyarságnak az új hazájába érkezése után létrejött elsődleges szállásterületén. Előbb a kunok és jászok, valamint egyéb keleti népelemek érkeztek, majd a déli szlávok közül a szerbek. Az előbbiek megjelentek a városokban, városlakóként felgyorsult asszimilációs folyamatuk. Az utóbbiak esetében ez nem következett be. A városokban is elkülönülten éltek. Amint az utak nyomvonala nagy állandóságot mutat, ugyanúgy a városokban az utcáké is. Ezért lehetett az alföldi városok középkori alaprajzának elkészítésére kísérletet tenni. A nyugat-európai várostörténeti irodalomban szívesen alkalmazott módszerrel, amelyet Magyarországon elsősorban Kubinyi András, az Árpád-kori időszakra nézve pedig Györffy György használt fel, számos egyéb várostörténetre vonatkozó