Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

megállapítást tehetünk. A kedvezőtlen forrásadottságokkal rendelkező alföldi városok alaprajzának elkészítését a török defterek utcánként végzett adatfelvételei teszik lehetővé. Miközben a defterek által megadott utcák nyomvonalát térképre vittük, sikerült tisztázni a defterek adatfelvételének módszerét és a középkori utca fogalmát. Az alaprajzok elkészítése során sikerült bemutatni, hogy az alföldi városoknak a belső utcáin, elsősorban a fő utcán — legtöbbször nagy utcának nevezték — laktak a város előkelői, a gazdagok, akik a 15. században már téglaházakat építettek maguknak. Úgy gondoljuk, várostérképeinkkel követendő példát aduink a városalaprajzok készítésének módjáról. A középkori városok: királyi szabad városok és földesúri városok jogi helyzetéről szólva az elméleti alapvetést külföldi, főképp német szakirodalomra támaszkodva fogalmaztuk meg. Amíg a valódi, azaz királyi szabad városok lakói megszerzett kiváltságaikkal szabadon éltek, és csak a végleges elzálogosítás vagy eladományozás során változott jogi helyzetük, addig a földesúri városokban a földesúr és a parasztpolgárok (főés áltulajdonos) alkui alakították ki a mindenkori jogi helyzetet. Amíg a valódi városban a megszerzett szabadságokat a közösség birtokolta, a földesúri városban a jog személyhez, a földesúr személyéhez kötötten létezett, bár őt is korlátozta cselekedeteiben a szokásjog ereje. Szóltunk a városi jog rétegeiről, és elemeztük a városok és lakóik közjogi helyzetét. Hangsúlyoztuk, hogy bár a szabadságjogok, amelyeket a városok mindenkori uruktól szereztek, azonos körben — vezetők szabad választása, szabad tulajdonlás, gazdasági kiváltságok — találhatók, minden esetben másként valósultak meg. Éppen ezért mindig szükséges az egyedi vizsgálat. A valódi és a földesúri városok közötti nyilvánvaló jogi különbség mellett kísérletet tettünk a falvak és mezővárosok jogi helyzetében lévő különbség meghatározására, amelyet a mezővárosok belső önkormányzatának szabadságában és autonómiájában látunk elsősorban megvalósulni, továbbá abban, hogy a mezővárosi parasztpolgárok nem közvetlen úton, hanem képviselőik által érintkeztek urukkal, illetve annak helyi képviselőivel. A sok száz földesúri város, azaz mezőváros között korábbi kutatásainkra támaszkodva kísérletet tettünk a könnyebb eligazodás érdekében egy-egy kiválasztott város jogi helyzetének bemutatásával bizonyos kategóriákat (civitas-oppidum, oppidum, possessio-oppidum) ábrázolni. Elemzésünk során megállapítottuk, hogy az európai városjog minden elemét tartalmazó budai jog, amely a tárnoki jog alapját képezte, nemcsak a táraoki városokban volt hatályos, hanem számos eleme a tárnokiak mellett beszivárgott az idők folyamán más városokba, nyomait fel lehet fedezni a mezővárosokban is. Ennek következtében — bár hangoztatjuk a szokásjogból származó különbségeket és eltéréseket — mégis hasonló jogszemlélet és gondolkodásmód kapcsolta össze a magyarországi városokat és azok lakóit. Vizsgálataink továbbá megerősítik Kubinyi András azon megállapítását, hogy bár az Alföldön királyi szabad város kevés volt, mégsem tekinthető városhiányos övezetnek, mert a mezővárosok a 15-16. században számos olyan központi funkciót töltöttek be, mint másutt a valódi városok. Bár külső képükben, társadalmuk tagozódásában kevéssé hasonlítottak a városokra, azok szerepkörét mégis betöltötték az Alföld 100 ezer km

2 nagyságú területén. A városigazgatás, amelyben a plébános választással is foglalkoztunk, fontos és eddig kevéssé elemzett területe az alsóbb szintű igazgatás, amely az utcák szintjén történt az utcabíró vagy utcakapitány vezetésével. Tisztségét