Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

Szabadka a 15. század második felében egy kisebb uradalom központja volt, ahol 1470 táján kastélyt is építettek, amelynek létéről 1524-1525-ből több oklevél tájékoztat.

122 A település középkori története során királyi földesúri várossá fejlődött, magánföldesúri kézre kerülése után e pozícióját megtartotta, sőt kisebb uradalom központja lett, de helyi energiái nem tették lehetővé számára a továbblépést, éppen ezért jogi helyzetéről sem tudunk az alapadatokon kívül többet. Magunk részéről az oppidumok közé soroljuk, mivel jelentős kiterjedésű terület központja volt, és mezővárosi igazgatási szervezettel rendelkezett. Makó ugyancsak az átlagos mezővárosok és mezőváros jellegű falvak sorába került.

123 Sajátos helyzetben lévő település, amelyet a Csanád nemzetség Telegdi és Makófalvi ága birtokolt a török hódoltság koráig, az utóbbiak mindvégig ott tartották rezidenciájukat. Az omladozó földesúri curia-ról a török defterek tettek említést.

124 Makó, bár jó közlekedési viszonyok közepette feküdt, továbbá a mezőségi vidék felé jelentős kiterjedésű terület központja lett, a rendelkezésre álló források szerint a 15. század végéig mégsem fejlődött mezővárossá. Plébániájáról értesülünk a pápai tizedjegyzékből, hetipiacot is tartottak a településen, révje vámhely volt, mégsem tájékoztatnak a források arról, hogy létezett volna mezővárosi önkormányzata, illetve az bármiféle intézkedést tett volna.

125 A 16. század közepének forrásanyagából azonban hirtelen egy 4-5 ezer fős hatalmas mezőváros jelenik meg szemünk előtt, amelynek lakói élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak, és számos a Maros alföldi folyása mellett fekvő települést megelőzve a Maros mente vezető városa lett. Makó korábbi történetéről rá vonatkozó források hiánya miatt kevés ismerettel rendelkezünk. Kecskeméthez, a szeged-budai és néhány helyi jelentőségű út találkozási pontján kialakult vámhelyes településhez hasonló sorsú város, amely szintén népes és gazdag mezővárosként bukkant fel a 16. században.

126 Bár mindez nem történhetett előzmények nélkül, Makót 15. századi története során a possessio-oppidumok közé sorolhatjuk, a 16. századra pedig oppidummá emelkedett. A kisebb centrális pontokat szerzett települések bemutatásától eltekintünk, mert jogi helyzetük vizsgálatához semmiféle forrásanyag nem maradt ránk. Már megtapasztaltuk ezt, amikor a Körös-Tisza-Maros köz középkori településeinek eddig is idézett lexikonát készítettük. A fentiek pedig elég alapot nyújtanak ahhoz, hogy néhány következtetést tegyünk. A középkori szemlélet a földesúr és jobbágy viszonyban a dologi oldalt illetően fő- és altulajdonosi kapcsolatot látott, ami — példáink bizonyítják — széles határok között valósult meg. Gondoljunk csak Debrecen polgárainak és a kis mezővárosok lakosainak jogállásbeli különbségeire. A régi megállapítás a mezővárosokra nézve is helytálló: általában szerencsésebb helyzetben voltak a nagybirtokosok parasztpolgárai a kisebb urakéihoz képest. Ugyanakkor a nagyobb földesúri városok még azonos úrtól is több szabadságot tudtak szerezni mint kisebb társaik. Gondoljunk az egy időben Debrecent és Szabadkát birtokló Török családra és a két város szabadMinderre 1. BLAZOVICH 1996/b. 45-53. KUBINYI 2000. 76. KÁLDY-NAGY 2000. 148. BLAZOVICH 1993. 163-170. KTMLEX. 1996. 194-196. SZAKÁLY 1993. 207-208. IVÁNYOSI-SZABÓ KÉZIRAT. í 22 123 1:4 125 126