Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)
A fentiekben bemutatott adatok alapján előttünk áll a 14-16. századi nagyállattartás képe. Az állatokat kora tavasszal, a fű sarjadásával egy időben hajtották ki a legelőkre, amelyeket előre pontosan felmértek. Feltehetően meghatározták azt is, hogy egy bizonyos területen mekkora számú állatot tartanak. A nagyobb mezővárosok több gulyát és esetleg ménest is legeltettek. Debrecenben — későbbi adat van rá —, és talán Szegeden és máshol utcánként állíthattak össze egy-egy gulyát. Jelen esetben nem térünk ki a naponta hazajáró és a települések mellett, kialakított legelőkön tartott csordákra és igáslovakra, adatok hiányában pedig el kell tekintenünk a pásztorok és csikósok felfogadásának, bérének és munkabeli kötelezettségeinek a tárgyalásától. A legelő állatok számának nagyságából következően szigorú kényszer határozta meg a legelők méreteit. Éppen ez lehetett az egyik oka annak, hogy a nagy haszonnal járó nagyállattartásból, amiből egyre többen szerették volna kivenni részüket, nem egyszer határhasználati viták és hatalmaskodások keletkeztek. A fentiek mellett eme határvitáknak egyik legismertebbike a kun puszták ügye a szakirodalomban is helyet kapott. 47 A kun puszták, a Duna-Tisza közén fekvő homokhátság (Homokság) területe mint királyi birtok a királyi népek, a kunok és a szegediek használatában állt. Jelentősége a 15. században a Kárpát-medencében kitenyésztett ökör elterjedésével valamint a nyugat- és dél-európai húspiacok igényeinek a növekedésével egyre jobb exportkilátásokkal dicsekedő marhakereskedelem révén növekedett. 48 Értékét emelte, hogy a 14. századtól hűvösebbre forduló, inkább óceáni mint kontinentális hatásokat érvényesítő időjárás beköszöntével 49 a több eső nyomán a tél kivételével az év nagy részében alkalmasnak bizonyultak a legeltetésre e korábban a nyár elejére kiégő növényzetű vidékek. A rideg állattartás igen jövedelmező ágazattá válásával a puszták birtoklásának kérdése a 15. század második felében, amikor a marhakereskedelem, ha hullámvölgyekkel is de jelentősen fellendült, felkorbácsolta a felek között a kedélyeket. A szegediek jellemző módon kezdetben, 1462 és 1473 között egy puszta, Asszonyszállása „ügyét" járták ki a királynál, miközben mindhárom kibocsátott oklevélbe bevették a kun pusztákon folytatott legeltetésük ősi jogát. 1473-ban a kunok ellenlépésére, ugyanis a király engedélyezte a majosszállási kapitányoknak a pestisjárvány és egyéb csapások miatt elnéptelenedett halasi puszták benépesítését, az egész Duna-Tisza közi földre kértek és kaptak legelőhasználati jogot. 50 A vita azonban továbbra is fennállt, a közbejött török hódoltság után 1737-ben zárták le azt végérvényesen a felek. 51 Az egyre izmosodó mezővárosok illetve uraik jószágaik eltartására egyre több, sokszor távoli, pusztát szereztek. A jobbágy kézen lévő nemesi pusztákról I. Ferdinánd király 1543. törvénycikke is tud. Elrendeli, hogy némely közrendűek, akik pénzen szerzett nemesi puszták birtokában vannak, és azok haszonvételét szedik, azonban SZÉKELY 1961. 320. SZEGED története 1. 462-463. BELÉNYESY 1961. 19. BÖKÖNYI 1961. Uo. 90. MATOLCSI 1982. 265. Az időjárás változásaira 1. RÁCZ 1988. 34-45. RÁCZ 1989. 1-4. 118-147. SZEGED története 1. 460-462. A vonatkozó részt Kulcsár Péter írta. SZEGED története 2. 175. A vonatkozó részt Rákos István készítette.
