Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
BEVEZETÉS
Az 1848-as polgári forradalom és az azt követő átalakulás elsöpörte a jobbágyok által évszázadok óta fizetett egyházi adót, a tizedet (decima), továbbá biztosította a katolikus, protestáns és ortodox felekezetek teljes egyenjogúságát. A tizedről az utolsó (1847/48-as) rendi országgyűlésen jelen volt egyházi követek maguk mondtak le 1848. március 18-án, a liberális politikusok nyomására és nem utolsó sorban a francia forradalom eseményeiből okulva. A felekezetek egyenjogúságának kimondása kapcsán megkísérelték a korábban állami kezelésben lévő vallási-, és oktatási alapjaik fölötti korlátlan rendelkezési jog megszerzését, de ez az erőfeszítésük nem járt sikerrel. Nem sietett segítségükre a szintén szorult helyzetben lévő uralkodó (illetve a bécsi politikát ténylegesen irányító politikusok egyike) sem. 3 A keserű pirulát tehát le kellett nyelni. Az egyházi vezetők, hasonlóan más európai országokhoz, felhagytak a liberalizmus valamennyi formájának nyílt kritikájával, valamint a modernizáció elutasításával és szinte kivétel nélkül üdvözölték a változásokat. Ezt a politikai irányvonalat erősítette hagyományos királyhűségük is, hiszen az uralkodó 1848. április 11-én szankcionálta a törvényeket, ezáltal a korábbi évszázadok során már jól begyakorolt elv („Non est potestas nisi a Deo" Róm. 13i) alapján az új rendszerrel sem fordulhattak szembe. A polgári átalakulás olyan gyorsan zajlott le, hogy a zömében konzervatív beállítottságú püspökök nem is tehettek mást, mint hogy alkalmazkodjanak az új játékszabályokhoz és minél előnyösebb helyzetet harcoljanak ki maguknak a kialakuló polgári állam keretei között. Ennek érdekében Magyarországon is kísérletet tettek híveik mérsékelt bevonására az egyház világi ügyeibe (oktatás, alapítványok kezelése), aláírásgyűjtésbe kezdtek törekvéseik támogatása érdekében, megkíséreltek létrehozni egy katolikus könyvkiadót és nagyobb figyelmet fordítottak a katolikus sajtóra is. A kötetünkben is szereplő Hám János szatmári püspök (1848/49ben kinevezett esztergomi érsek) e réteg tipikus képviselője. Erőfeszítéseik ellenére a modern politikai katolicizmus megjelenésére még évtizedekig kell várni Magyarországon. A politikai helyzet nem tette lehetővé egy modern, szervezett tömegmozgalom, illetve párt létrehozását. 4 A Magyarországon hatalomra jutott liberális erők figyelmét természetesen nem kerülte el a püspökök konzervatív politikai beállítottsága, és a magyar kormány kissé ultimátumra emlékeztető előterjesztésének megfelelően az uralkodó 1848. június 25-én két katolikus érseket, három katolikus-, valamint egy ortodox püspököt nevezett ki, akik közül néhányan liberális hírben álltak. Az egyik jelölt (Horváth Mihály) személye, illetve a fegyveres küzdelem kitörése azonban lehetőséget nyújtott a praeconisatio (egyházi megerősítés) halogatására. Noha az Egyházi Állam bécsi nunciusa, VielaPrelá igencsak óvatosan kezelte az ügyet (csak 1849 májusában ítélte el határozottan a magyar szabadságharcot), a kinevezett katolikus ordináriusokat 1849-ben lemondatták méltóságukról. 5 3 HERMANN EGYED: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973 2 . 421424. 4 GERGELY ANDRÁS: 1848 hagyománya. Vigília 1998/10. 764-774. 5 HEINDL, WALTRAUD: Die Wiener Nuntiatur und die Bischofsernennungen und Bischofsenthebungen in Ungarn 1848-1850. Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchiv. 24. Band (1971.) Bécs, 1972. 400-432.
