Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
ház előtti padocskán ülve. Bemet, ezt a kis szürke embert, akit éljenezve fogadtunk hintóján, azt javasolta tisztjeinknek, hogy Törökországba meneküljenek. Jaj, de a mi tisztjeinknek fájt a szívok hazafelé. Vécsey kimondá, hogy seregét utolsó percig el nem hagyja, s egyéb zászlóval [sic!] Borosjenőre húzódott, hol 72 ágyúnkat azonnal elvették. Mi, ha a dolgok állását tudjuk, hogy lefegyvereznek, soha nem lépünk befelé az erdélyi határszélekről, de mit tesz egy kapitány a zavart seregben? Kiáll a sereg elejére, hogy ő nekünk mondani fog valamit. Halljuk - halljuk! A szónok kilép; holdvilág-fő, pipaszár-lábak, táblabíró-has. - Fiaim! Ne menjetek Erdélybe ama haramiák után (már mint a Bem seregével); jertek velünk édes hazánkba (mert ha magunk megyünk, az oláhok agyonvernek, úgye); miért omolna vérünk Erdély puszta falvaiban (bizony inkább csak az egri bikavér omlását szerette százados úr és igen nagy historikus lehetett); mink hazánknak jobb szolgálatot fogunk tenni (főképp ha százados úr visszavonul a kaptafához)! Ilyen szónoklatot mondott nekünk tekintetes Róka úr! Bem ezalatt csendesen ballagott Erdély felé; nekem iszonyúan fájtak már lábaim. Ergo fiam, vesd le a bakancsodat és menj haza Erdély széleiről mezítláb Rimabatyiba. Kellemetlen quid pro quod! 135 Nekiindultunk hát, az éhséggel disputálva, hogy de bizony sülve is repül a galamb, hanem a sors nem akarta hinni, míg végre egy hosszú erdőnek vágtunk. Egy pár legénnyel vizet kutatni ballagtam, s talán egy órai kalandozás után kutat leltünk, először jól egymás hajába estünk, mintegy kérdezve, hogy ki iszik hamarébb? No de a kutacska lecsillapított barátságosan és azt látszott mondani: „Lám! Úgy-e semmi hozzám képest a lacrima Christi!" 136 Hej! Boldogok voltunk, csak egy csepp híja, hogy túrós galuskát nem ebédeltünk, már víz is volt... Azonban, mikor az erdőből Szerczain helységbe lyukadtunk, már nem értettük a tréfát. No szegény falu, te is inkább malomkővel ugorhattál volna a kenderbe, mert bizony csúnyán megtéptük a szakálladat! Bíz elkezdtünk mi rabolni dühös flegmával! Szaladt a nép, de nem csuda, mert hipochondriakusok 137 voltak és azt hitték, hogy jégeső esik. Csinos kalandra leltünk megint; én egy jókora malacot csíptem, s egy oláhnak 50 krajcárért eladtam. Mindenféle apróságokat megvehettek a lakosok, de oly olcsón, mintha csak az övék lett volna; egy borjú vagy ökör, ha kihajtották a legények, 25 garas volt, bagatell, testvérek közt is megéri. Nem volt többé külön zászlóalj, sem hadnagy, sem kapitány; ide kellett volna Miklós! Egy csinos épületbe, mely előtt négy eperfa rezgett a szellőben, több éhes honvéd s huszár rohant, magam is utánok mentem, hanem amint berúgják az ajtót, pisztolylövés durran el, s a golyó az ajtó mellett a falba fúródik. Mi volt ez? Hát egy rác leány fehér ruhában, sápadt, dühös arccal lőtt a betörők felé, de míg mentésére rohantunk volna, két szurony találkozott a fehér kebelben. Utolsó nyögése „kutya madzsar" volt. félreértés (lat.) Krisztus könnye (egy Camparia-ban termelt bor neve), (lat.) betegséget beképzelők (gör.)
