Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
közlegénynek fegyverét elvette, s megnézegeté. Soha nem láttam szebb férfiarcot; valami olyan veszélyesen megragadó volt ez emberben, hogy néhány perc alatt minden szív feléje dobogott, s örömmosollyal nézték sokan nőiesen halvány arcát. Hirtelen ismét rendre állva századaink, még egyszer végigtekinte rajtunk; a nap végsugara nézett reá, s e szavakkal vőn búcsút: „Isten áldja meg önöket, vitézek!" — mire több század és a Rákóczi-induló kísérte léptein. Hej, már ekkor elmondhatá: Isten veled hazám! Magyarok hazája! Isten veled kínok hazája! Többé nem láthatom hegyeidnek ormait, többé nem mondhatom enyimnek azon földet, melyen anyám emlőiből szoptam az igazság és szabadság tejét! Hazám... megbocsájthatsz-e annak, aki jólétedért küzdve, most kénytelen földönfutóként barangolni? Ki csak annyit mondhatok már belőled szabad földnek, hová most letérdelve vagyok néhány hű fiával a megdűlt, nagy magyar hazának! * Éppen vasedényeink mosogatását végeztem, mint fő-hadiszakács, amelynél különb pedig nem volt sem Lábatlan Gergely, sem Gondos Illés, midőn éjszakára Józsefváros utcáin hevertünk tartalékban, néhány tisztünk ez nap este vígan mulatott a Ferenczy kunyhójában, s három új-magyar közlegény húzta nekik hegedűjén, s órákig csak egy dalon keseregtek a barna zenészek, melynek betűit gitár szerint följegyzem, s így az énekhangok gitáron, vagy jobban mondva hangórán föllelhetők, hanem a dal, csak hegedűkön s cimbalmon veheti ki jól magát. Azonban, hogy az éjszakára térjek, mit se gondolván az olykor városunk utcáira hulló gránát vagy bombatekékkel, jóízűen aludtunk a kövezeten, s előttünk a százados, köpenyegével takarózva. S íme! Honnan veszi elő magát, nem tudhatom, elég az, hogy csatáraik erős tüzelést kezdve a síkon, hozzánk ugrik éjféltájban német Leonidászunk, Balog József, fölkap egy puskát és annyira püföli vele a fiúk elnyújtott lábait, hogy némelyik csak úgy rúgta a csillagot, fegyvergulákat rakásra döntött, ugrált az alvók fején, s mindenütt ordított: auf, auf um Gottes Willen, das is son kain Spász! Nur Geschwind, Geschwind! Afterstell, afterstell. 122 Én csak azt néztem hamarjában, nincs-e dobverője nála, hogy most már a fogaimra csúffá ne tegyen, de Skultéti őrmester fölugrik, ráförmed hirtelen, s minthogy selyp volt, így kezdi: „Csitt! A Klisztus verlye meg a huncut németjét!" A többiek pedig fegyvereiket fölkapva: „Üsd, üsd!" — hangzott a dobos fülébe keservesen, mire az a dobot hátára teremtve, futott szegény, mint Lót Szodomából. Lásd fiam! Za moju dobrotu vinsok szom na pszotu! 123 A tüzelés nagyobbultával rögtön a hely színére siettünk, de egy hatfontos egy percre szétrezzenté csapatunkat, mert éppen köztünk surrant el. Hajnalig vigyázva, ismét kimentünk táborunkba, hanem délután megint gyorsan futottunk sáncainkhoz, mert éppen oldalunkon új kitörés támadt, (nem említhetem a három oldal csatáit), keményen tüzeltünk jó sáncainkból, hanem két szakasz vörös szalagos oláh fiú hirtelen nekiszalad a vár felé, s remekül átszöknek; a kitörők egy része szurony ózva rohant 122 ...fel, fel az Isten szerelmére, ez már nem tréfa! Csak sebesen, sebesen! Felállni, felállni! (ném.) 123 Jóságom miatt tönkrementem, (szlovák)
