Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

váz, megették róla a húst az urak. Forster Zsigmond (ezelőtt pedig kereskedősegéd), ez volt a sereg királya. Jaj volt annak, aki éjjel véletlenül mellé feküdt a táborban; mindenik szál szőrén, szakállán egy kolibrifészek mosolygott. Egy ízben sok ember csodálkozott valami kertben, honnan Forstert látták kiugrani; oda megyek... s volt mit nézni valóban! Ez a látvány pedig mozgó ingből állott, mint mikor a hangyazsombikot fölrúgják, annyi milliók lepték azt el. Csodálatos dolog élhetni ily ingben! No most már jó étvágyat! Mondtam előre, úgy-e? Ami pedig ennek okát illeti, csak az, hogy népünk természetében feküdt némileg, ehhez két hónapig is elhordtunk egy zsákanyagú inget, le nem vetkőztünk majdnem egész nyáron, százszor megázva, izzadva, földön heverve a porban, noha különvált tiszteknél ritkán akadt meg egy-kettő. Mindezt tekintetbe véve, mikor Varga főhadnagy Berzován szakaszunk előtt e sorokat olvasá: Hol van király régi dicsőséged? Vájjon hol van a te régi fényed? Tönkre tették a honvédek, Ezek a rongyos legények! Méltán kiáltott fel ekkor új-magyar közlegényünk Zsigmond Károly: „Vitézs, drága főhadnagy uram! Nem úgy kellett volna azst kiírni!" — Hát hogy te cigány? — kérdi bámulva a hadnagy. „Tenkre tették a tetves legínyek!" No hiszen, Varga se olvasott tovább, hanem majd elpukkadt nevetve, mint Kulik, a szegény balogi barát, ki is arról nevezetes, hogy meglátva egy vadkant a vadaskertben, olyat ordított ijedtében, hogy a vadkan nyomban elszaladt. S ez valódi tény. Mi azonban mindezek dacára vígan éltünk Berzován, sokszor levetkeztünk az őrtanyákon, vizitálván eme fatális vámpírokat. Gyönyörű vidék terült előttünk, széles tavak s vad kacsáival, [sic!] Itten egy öreg magyar embert találtam, a jó ég tudja, melyik felhőből cseppent ide? Voltam az oláh templomban, hová fakalapácsok ütésével invitálták a zsupunyékat; én és Begyik a pópától külön helyre méltattunk. Ezerféle hókusz-pókuszt csinált nekik az öreg nem egyesült pópa, s a Domnye

93 sokszor hangzott; végre 30 pengő krajcárt nyertünk tőle, mivel meglátogattuk a kőszálra épült kunyhót; mi pedig egy korcsmában nagy örömmel éltetvén az öreg pópát, a templomalamizsnát eltilinkóztuk. Az oláhok húsvét napját ünnepelvén, elhatároztam ezt hasznunkra fordítani, ennélfogva két csákót véve hónom alá, minden házat lelkiismeretesen bejártam, mint hajdan a vén Tiburtius.

94 Eszemben forgatván Miklóst, hej, ha most élne, hogy járna velem és küldene a mészárszékbe húsért, elmondva, hogy te is csak olyan katona vagy, mint én. Hogy tűzne zöld gallyat a csákójára! Bemenvén a házakban elkezdtem az „ada pite, ada ó lac, maláj glisza lingura"

95 nótánkat. Szóval mikor az egyik faluvégről a másikig érDoamne — Istenem! (román) Szent Tiburtius: a hagyomány szerint 230 körül kivégzett keresztény vértanú, „adjál kenyeret, kalácsot, kukoricalisztet, szalonnát, kanalat" (román)