Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
tem, már akkor diadallal vittem szalonna és tojásokkal telt csákómat hazafelé, s ekkor aztán grófi módra uzsonnáltunk, nem irigyelvén senki belizárius féle mulatságunkat. Egy igen szép holdas éjjel két csónakra ülvén, áteveztünk a Maros túlsó partján végignyúló Zsigmondház 96 nevű helységbe, de kívül háltunk a szép zöld pázsiton, hát reggel látják a lakosok, hogy mind előbújtunk, mint eső után a gombák. Alló neki! Vesd el magad! Nem szaladtak az indiánok jobban Pizarro 97 előtt, csak alig bírták visszaterelni elhajtott marháikkal. Tisztjeink azt hitték, hogy itt fehér szíjas rukovina 98 őrökre akadunk, hanem csalódtunk. Mindamellett amely polgárnak fegyvere volt, konfiskáltuk. Az is derék volt, hogy Zsigmond Károly egy úrnak svarzgelb zsinóros bekecsét az utcán levetni parancsolta; úgy vitte haza kabátját, mint olasz herceg a makarónit. Két sárga zászlót a templomból kicipeltek legényeink s azon kérdésre, miért viszik el, azt felelték, hogy a templom szebb legyen, s még ki tudja meddig garabonciáskodunk, ha a bíró két hordó borral meg nem kinál, s e mellé két szép magyar hölgy nemzeti szalagokkal, nyájasan, kérőleg elő nem bukkan, de már ezekre megpödörtük bajuszainkat, elmondván Háry Jánossal, hogy: Szép asszonyért, szép lányért az igazi vitéz Tüzet, vizet kiállni s pokolba menni kész! S csakugyan a helységet a hölgyekkel és paradicsomalma képű sváb udvarlóikkal szépen otthagytuk, éltetvén hordóinkból a jó zsigmondházi kisasszonyokat több napokig. Már egy pár hetet nyugalmasan töltöttünk, midőn egy éjjel két óra tájban megjelentünk a parancsolatra, és szomorú, álmos pillantásokkal ballagtunk kedves falunkból kifelé, s egyesülvén újra századunk, ismét visszaindultunk, amerre jöttünk, míg csak be nem köszönténk Újaradra. Hanem a Maros meg akart minket egy kissé tréfálni, mert midőn két csónakra ülve székiben, és nem hosszában áthaladtunk volna, a partróli kötél valamiképp elbocsátkozott és így a mi terhes csónakunk, melyben én is ültem, rögtön sebesen futott lefelé a vár irányába. Hej! Azok se voltak restek, gyönyörűen nekünk igazítanak két sugár huszonnégy fontost, hogy legfejebb tíz perc múlva szétlövik alólunk a deszka rezidenciát. No szépen vagyunk, a sors megint engem választott Jónás prófétának; volt is a csónakban oly ördögi sivalkodás, mintha ördögfattyúk mentek volna a doktor Faust lelkét elragadni. Közlegény, tiszt, egyaránt elsápadt, már-már vízbe ugrálni készültek, noha ez tökéletesen hasztalan volt, főleg ruhákban, mert a legjobb uszó sem vághatta volna ki magát a sebes hullámokból a parthoz, hanem a vár felé könnyen vitte volna a víz. Denique, így vagy úgy, odanyomják a vízhez gombjainkat. Ördögbe! Valódi Lucifer-féle sakkjáték! Azonban szerencsére valami bátor halászok ügyes segélyével hirtelen kifogatván a kötelek, áthúzattunk, s most már vígan köszöntünk be először Új-, azután Óaradra. No hiszen, volt baziliskusfejű borzadás a Zsigmondháza (Arad vm.) Francisco Pizarro (kb. 1470-1541) hadvezér, az inka birodalom meghódítója. Célzás a 63. (Rukavina) sorezred katonáira.
