Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

fegyverét, hogy csak úgy billent csákója a fején; erre Gölgen nem haragudott, csak rosszalólag rázta fejét, hanem Hesz őrmester felkiált: „Hozzátok kurta-vasat fiaim! A huncut mosolygását nekie! Hová néz maga Novak? Az apja kínjába?" Pár óráig tényleg vason ült; ez egy iszonyú gyáva, remete kinézésű jámbor volt. Ha madarakat árultak, ő azokat megvette és elereszté; a füvön nem járt, mert — úgy mond — az neki fáj. Sokszor megszólította Tőzsér közlegény: „Ugyan Nóvák! Nóvák! Micsoda menyasszony lesz magából?!" Később Újaradra is átrándultunk, hogy bámultuk a német és sváb nép tisztaságát, de mivel fösvények voltak, használtuk ellenök a statariális eljárást. Juj, juj, juj! Hogy szaladt Ferenczy kapitányhoz a bestye lélek svábja, Ferenczyhez, ki itten a mi századunk vezényletét által vevé. Éppen bakancsvizsgálat ideje volt, s akinek szög nem volt benne, kapott mogyorófából. Természetes, hogy az enyimben vizitációkor híre se volt a szögnek; ergo most már én és Kéler nevű bajtársam kegyelem útján, mint bevádlottak, egy nap és egy éjjel valami pincébe zárattunk. Bekullogtunk bizony mink a legnagyobb nevetségtől kísérve. — Gyönyörű volt nézni ezt a kis pörgebajuszú Kélert, mikor hosszú köpönyegében leugrált a pince grádicsain, hanem a pinceajtó lyukán kidugta a fejét s elkiáltja magát: „Herr Hauptmann! Ich bin nicht besoffen! Ich bin nincht besoffen!"

88 Még egy ideig virrasztgattunk olykor, Hesz őrmesterünkkel, mi a földön heverve, ő pedig széken szokott volt komótizálni, beszélve nekünk a csaták tulajdonait; hanem egyszer kijött béketűrésből s fölkiáltott: „Jaj fiaim! Azt a huncut gőzét nekie! Ha ti így fogtok itt nekem fokhagymákat büdösíteni, az ördög se marad köztetek!" Ugyanitt Müller István közlegény mutatóujját a jobb kezén ellőtte kedvese utáni bújában, s így csakugyan el is bocsátották. Most tudom, a körmét se vágná el. Itt a kórházban Vájsz héber közlegény Mózeshez látogatóba ment, s hadi zenénk a hatalmas takarodót rárántotta, melyben nekem a nagy dobos püffögtetése legjobban tetszett. Csak kérem, nem kell mindjárt kinevetni az embert, én jeles német írókkal mondom, hogy a nagy dobosnak legirigylendőbb szerepe van, mert ő büszke önérzettel csak néz a többieken végig hallgatva, s mintegy gondolva: „Megálljatok csak Fajankók! Egy, kettő, három, négy, öt, hat! Bumm!" Erre a többi zeneeszközök mind felriadnak, s megismerik urok szavát és a nagy szó ki van mondva... Végre kiszenvedve annyi keserveket Aradon, búcsút vettünk onnan is. A kofák seregestől nagymisére adtak, hogy elmentünk, s csak az öreg Berger bácsi puffantott néhány sugárágyúval felénk, mire a legénység csákókkal integeté: „Isten áldjon meg! Isten áldjon meg!" * Százados úr! Nem vagyok részeg! Nem vagyok részeg! (ném.)