Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
roktól fedezve, integettek nekünk kardjaikkal, s bíztató „rajta fiuk" kiáltásokkal. Persze ők itt Ugrin kalocsai érseket akarták utánozni, aki messziről fenyegeté kardjával a tatárokat, csakhogy közelről is vitézül megtámadta. No de a mi tisztjeink csak nem alkalmazhatták magokat mindenben a kalocsai érsekhez! Nem úgy azonban az osztrák hadseregben! Kivont karddal elől vezényeltek derék tisztjeik. Hej, az osztrák tisztek előtt csata közben le a kalappal! — de a közlegénység nem állta úgy a helyet. Míg a mienk rohant, mint a dühös fergeteg, a vezénylő osztrák tiszt lováról lelövetvén, azonnal hátrálni kezdett az egyesült sereg, sőt két század fehér szíjas keresztültörve hozzánk szökött. Én eközben majd a középre nyomatván, nem tüzelhettem. Főhadnagy Bögözi volt csupán közelemben, s távolabb Peleskey, 86 ámbár Villám nem szükségeltetek ily alkalommal, hát egyszerre csak veszett kutyamódra kezdenek reánk a zsidótemplom ablakaiból balancírozni. Ördögbe! — gondolám, talán Illés jött vissza tüzes szekerével? Ezt azonnal meg kellett gátolni. Csatában a házakbóli tüzelés oly közbejövetel, mint mikor a hajó zivatarban léket kap; rögtön leginkább az ablak irányában közel esők hátrább furakodtunk, s a kaputlan templomot szemügyre venni jó csoport szegődött. No, hisz a nyomorult kukacok sorsára jutottak ezek! Tizenötöt vonszoltak kifelé, részint lepüffögtetve ott a helyszínén, részint össze-vissza lökdösve embereink — mind rác atyafiakat. Én az egyiknek fegyverét kiragadtam és térdelő helyzetéből fellökve hajtottam, mert Gölgen eltiltá megölésüket. Az egyiknek tüszőjében néhány húszast leltem. Ergo volt három rabunk; ezeket kísértük a foghajlék felé, de egyik se vitte idáig a foglyot. Magam is hátába karambolíroztam egy töltést, gondolván, hogy szélessége miatt ez igen jó célpont, s miután gyászosan elterült, mint az Aesopus békája, azt hittem valami baja támadt, hanem orvosi jártasságom nem lévén ott hagytam. Hej! A mi legényeinknek se kellett több, csak hogy egyszer látták, mihamar felkaptak az ugorkafára. Nem kellett most már ezeknek tábornok! — Míg tisztjeink közül sokan földszinti pincékben itták a győzedelmet, addig megszaladván a rác és osztrák hadsereg, tüzeléssel kísérték folyton a Maros partjáig; mire ezek Új aradra vonultak, s éjjel sáncokat hánytak fel. Peleskey hadnagy hirtelen magához véve századunkat, a vár felé haladtunk, mert innen kitöréstől féltek tüzéreink. Csakhamar tüzelni kezdtünk a mulatozókra, s azok is oly veszélyesen szervuszoztak felénk, hogy megint a verseci kutyahelyzetben forogtam. Éjjel iszonyú ágyúzást kezdett a várparancsnok; városunk egy pár helyen kigyulladt. Repülő gránátok és bombák csillogtak az ég szikrázó lángtengerébe! Mondják, hogy valamely tiszt elesése miatt Berger nagy haragra gerjedt. Már estve hordtak a lakosok ételt és bort mindenfelé, s ha embereink közül nem is járta senki halott ráccal a magyar toborzót, de bizonyos, hogy lehetett itt-ott honvédet látni, aki kényelmesen ült a fekvő rác felett kenyér s szalonnában gyönyörködve. Az újaradiak később azt mondták, hogy az elbújt rácokat a garabonciás diák se olvashatta volna ki a padlásokról. Mi most éjjel deszkabarikádot hánytunk fel a Maros partján, miket csak szívesen cipeltem, hanem sáncot ásni nem volt nagy kedvem. A barikád hányása közben egy előttem menő alvadász, Horvát Imre csak ledül hirtelen, s elbocsátja deszkáját, mert folytonosan tüzeltek ránk az újaradi partról; mindjárt egy közeli udvarba vittük, hol sebét megvizsgáltuk, haj de szívét jól találta a golyó, s a honszerePeleskey János (1814-?) ekkor még csak őrmester volt a 38. zászlóaljnál. BONA II. 657.
