Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

Eredeti ütközet. Éj volt. Nem mondhatnám, hogy a hold szelíd ezüst fényben ragyogott le a borult mennyezetről, hanem oly sötét volt, hogy aki tyúkszemére megbotlott, akár bőgőhegedűnek nézhette a csillagos eget. Éjféltájban megzörgetik az ablakunkat, hogy hát ki kellene rukkolni, még pedig mindjárt. Föl! Föl! Hamar! Hamar! — kiálták mindenfelé. Előrántottuk a fegyverünket, mint a vén cigány a hegedűjét, s fölkerestük kapitányunkat. Érdekes alak volt az alacsony emberke, aki a németeknél is szolgált. Hosszú bajusza olyan volt, mintha egy megevett varjúnak a két szárnya kívül maradt volna a szájából. Tüstént valami udvar közepére vezette három századunkat, ahol kenyér és pálinkaosztás következett. Itt két részre szakadtunk. Bennünket a kis „Gölgen" bácsi vezetett diadallal, dicsőséggel. Velünk jött főhadnagyunk: Bögözi

41 is, egy megtermett, daliás hadfi. Kívülük Oravicza fővadász, a borzas hajú tót ember, hajdan erdész Libetbányán és Szabó alvadász, csúfnevén a braunschweigi herceg, voltak közvetlen elöljáróink. Az előkészületek után csendesen megindultunk az országúton kifelé. Miklós pipára gyújtott, gondolván magában: „Si fractus illabatur orbis, impadivum ferient ruinae..."

42 Mentünk, mendegéltünk hetedhét ország ellen. Másnapra kitisztult az idő, azonban kevés pihenés után csakhamar tovább igyekeztünk. Lázárfalván keresztül haladva mindenütt a pusztulás rémes képe tárult elénk. A holdvilág keresztülnézett a házak ablakain, melyek lerombolva, füstösen gyászolták a félreértett szabadság ünnepét. De e szomorú helyen is nevetni kellett. Valami hat lépésre tőlünk esze nélkül szaladt egy szegény sváb, és utána a felesége sodrófával keményen szitkozódva. Hogyha az itteni férfiak bátrabbak lettek volna, úgy a rácok egy házat se mertek volna felperzselni. Férje, a szegény tatár olykor kétségbeesetten hátra tekintett, mint a kiűzött ördög szent Ignácra, elannyira, hogy szerettem volna őt e dalocskára megtanitanai: Messze jártam házasodni, Bár ne jártam volna! Édes, kedves feleségem, Bár ott vesztél volna! Bár az ördög oly jó volna, Taligára tenne S mentől jobban sikoltanál, Annál jobban vinne! Eközben ismét alkonyodni kezdett, s mi étel, alvás nélkül tovább siettünk. Iszonyú fáradtság fogott el, de azzal senki sem gondolt. Éjfélkor értünk Ernesztfalvára,

43 ahol még a templomot is kirabolva és felperzselve találtuk. Egy nagy, puszta udvarba vonultunk, hol is egy szalmakazalban elhelyezkedtünk. No már itt alhattunk! Oly hi41 Bögözi Miksa ekkor még csak hadnagy volt a 38. zászlóaljnál. BONA 1988. 133. 42 Rettenthetetlen, hogyha Föld és Ég összerogy is, s a romok lesújtják. (Horatius, lat.) 43 Ernőháza (Torontál vm.)