Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

BEVEZETÉS

dig arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy az egyenlőség polgári társadalomban csak törvény előtti egyenlőség lehet.

12 Az új rendszerbe történő beilleszkedés az egyházi közösségek számára nem ment zökkenőmentesen. A protestánsok főként autonómiájukat féltették, a katolikusok pedig bosszankodva tapasztalták, hogy a sajtószabadság következtében elszaporodott liberális, illetve radikális politikai beállítottságú orgánumok rendszeresen bírálták a klerikusok tevékenységét, a püspököket sem kímélve. A korabeli liberális közvélemény, amellett, hogy szívesen értekezett a cölibátus eltörléséről, leginkább abban látta a papság további feladatát, hogy híveit a liberális állam által kitűzött célok érdekében mozgósítsa, így a sajtó és a politikusok segítségével tovább éltek a felvilágosult abszolutizmus egyházpolitikai szokásai és hagyományai.

13 A magyarországi egyháztörténet-írás egyik fogyatékossága, hogy miközben hoszszú évtizedeken át vitákat folytatott az egyháziaknak az 1848/49-es forradalom-, és szabadságharcban játszott szerepéről, szinte alig vizsgálta, hogy a forradalom milyen hatást gyakorolt az egyházak belső életére. Pedig a legutóbbi évek kutatásai nyomán egyértelmű, hogy valamennyi nagy egyházi közösséget megosztotta az átalakulás. A budapesti katolikus lelkészek a pesti forradalom kitörését követően, 1848. április 15-én gyűlést tartottak, amelyen követelték, hogy püspökeik „önként hajoljanak reformokra" mindazon tárgyakban, amelyeket nem tartanak a vallás lényegéhez tartozónak. Magyar nyelvű szertarásokat és ügyvitelt, nemzeti ruhaviseletet, a káplánok anyagi és helyzetének és erkölcsi megbecsülésüknek a javítását és demokratikus egyházkormányzat bevezetését követelték. E réteg külsőleg is igyekezett kifejezni demokratikus érzelmeit. Képviselői reverenda helyett magyaros ruhában jártak, a tonzúra előírásait megsértve bajuszt és szakállat növesztettek. A program, amelyhez más egyházmegyék még a kötelező cölibátus eltörlésének hangoztatását is hozzákapcsolták, tulajdonképpen nem meglepő, hiszen hasonló követelések hangzottak el ekkortájt Bécsben, vagy éppen Zágrábban is, leszámítva persze azt, hogy Zágrábban természetesen a horvát, Bécsben pedig a német liturgikus nyelv bevezetését követelték.

14 Hasonló irányzatok jelentkeztek a protestáns-, és az ortodox felekezeteknél, illetve a zsidóság körében is. Utóbbiak esetében az emancipáció elmaradása különösképpen aktivizálta a vallásreform híveit. Főként német (berlini) mintára egymás után alakultak meg az úgynevezett reformközségek, amelyek az emancipáció érdekében további vallási engedményekre hajlottak a magyar nyelvű istentiszteletek bevezetésétől kezdve egészen a szombatnak a vasárnapra történő áthelyezéséig.

15 Az átalakulás tehát az adott egyházi közösségeken belül polarizálta az ellentéteket: míg a konzervatív erők — az európai trendeknek megfelelően — egy harciasabb felekezeti irányvonal felélesztésével kísérleteztek, addig a liberális egyháziak határozottan síkra szálltak a polgári átalakulás 12 KÖNYVES TÓTH MIHÁLY: Mi történt? 'S mit kell tennünk? U.Ő:A keresztyén polgár' szabadsága, egyenlősége, testvériessége, in.: A szabadság szent igéi. A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben. S. a. r.: Gáborjáni Szabó Botond. Debrecen, 1999. 77-92. 13 ANDICS ERZSÉBET: Az egyházi reakció 1848-49-ben. Budapest, 1949. 58-64. 14 Prímási Levéltár Esztergomi Helynökség Cat. 41. V 459. 1848:709. 15 EINHORN IGNÁC (HORN EDE): A forradalom és a zsidók Magyarországon. Ford.: Fenyő István. Utószó: Fenyő István és Miskolczy Ambrus. Budapest, 2000. 127-134.