Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
3. Nyírbátor
Ecseden, a lápban, 1334 és 1354 között egy mentsvárat építtettek, a „possessio principális et capitalis" Bátor maradt, ahol 1354 és 1364 közt szintén várat emeltek. A bátori vár azonban rövidesen eltűnt. Később a Bátoriak lakóhelye inkább az ecsedi vár lett, de az uradalom gazdasági központja Bátor maradt. 197 A földesurak Bátor nevű birtokukra 1330-ban jártak ki királyi kiváltságlevelet. Ez a bátori hospeseknek és jobbágyoknak a királyi és megyei bírák alóli immunitást biztosította, valamint „mintegy szabad város polgárai és hospeseiként" a királyi adó alóli mentességben is részesítette őket. A bíróságot viszont a földesurak kapták meg. 198 A privilégium inkább a földesúr érdekeit tartotta szem előtt, és éppúgy nem tette egyértelműen „szabad várossá" a települést, mint a gyöngyösi kiváltságlevél Gyöngyöst. Bátor lakói a szabad városok polgárai jogai közül csak kevésben részesültek. Két évvel később a Bátoriak árumegállító jogot jártak ki névadó falujuknak. Ez az Ecsedi lápot északról és délről megkerülő utakra vonatkozott. A végpontok, amelyekre a kiváltság vonatkozik, keleten Kraszna és Kocsord, innen marhákat hajtanak Bátor felé, valamint Szalacs, ahonnan az erdélyi só jön nyugatra. A délnyugati Debrecen, a nyugati Kalló, és az északnyugati Nagy falu (a Tisza mellett) a nyugati végpontok, innen Szatmárra visznek árukat. Ez tulajdonképp kettős kört ad ki. Egy kb. 24-26 km sugarú kör szélén fekszenek Bátortól Kalló és Kocsord, és egy 50-60 km sugarú kört lehet Debrecennel és Szalaccsal meghúzni. (Nagyfalu és Kraszna ennél is távolabb fekszenek.) Mindenesetre a kettős kör által Bátor kontrollálhatta az Erdély és Buda, illetve Erdély és Kassa, ill. azon túl Lengyelország kereskedelmét. A kiváltság szerint a megállított árukat a bátori hetipiacon kellett eladásra felajánlani. 199 Ez az árumegállító jog azért is feltűnő, mert az nagyon ritka a magyarországi városok között. Ebben az időben mindössze néhány királyi város: Esztergom, Buda, Győr, Pozsony és Lőcse rendelkezett árumegállító jogként felfogható, de részben már nem is gyakorolt kiváltsággal. 200 Bátor volt tehát az egyetlen földesúri település, amely ebben a jogban részesült, közlekedési szempontból lényegében indokoltan. Azt sajnos nem tudjuk megmondani, hogy a gyakorlatban mennyire tudták ezt a Bátoriak érvényesíteni, a királyi városok polgáraival szemben valószínűleg nem. Bátor XIV. századi jelentőségét mutatja, hogy 1313-ban két papja van és 1334-ben Szatmár megyében a második legmagasabb pápai tizedet fizeti. 201 Bátort egymás közt többször felosztották a Bátoriak. A felosztások alapján annyira nehéz az alaprajzot rekonstruálni, hogy olyan nézet is van, miszerint a középkor végén változásokra is sor került volna. Egy biztos, hogy a település nem volt erődítve. 202 Ha nem is valamennyit, néhány utcát mégis lehetett azonosítani. 203 Először 1334-ben osztották fel Bátor possessiot három részre. 204 Ekkor van a faluban két „maior", vagy 197 Uo. és főleg FÜGEDI, 1972. 182-183. - FÜGEDI, 1977. 104-105., 129. 198 CD VIII/3. 404-411. 199 GÁL IMRE: Szabolcsvármegyei községek iratai. In: LK 7. 1929. 119. — ENTZ — SZALONTAI, 1969. 7. 200 DOMANOVSZKY SÁNDOR: A szepesi városok árumegállító-joga. Bp. 1922. 24-29. — FÜGEDI ERIK: Középkori magyar városprivilégiumok. In: TBpM 14. 1961. 41-42. 201 MAKSAI, 1940. 113. - NÉMETH, 1979. 42. 202 FÜGEDI, 1972. 182-183. 203 MAKSAY, 1971. 70. 204 AO VI. 1891. 159-161.
