Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)

4. A korai várostípus

niumok az esetleges bizánci hatástól függetlenül a kereskedelemre is utalhatnak.

129 Eger és Szeged környékén különösen több kolostor is látható. Azt azonban nem tudjuk egyik városban sem: milyen volt valójában a középkori utcahálózat, és milyenek voltak a házak az Árpád-korban. Itt több régészeti kutatásra volna szükség. A XVIII. századi térképekből legfeljebb a középkorvégi állapotra következtethetünk vissza, bár a közbeeső török hódítás miatt itt is óvatosságra van szükség. A korai állapotot azonban csak a régészet segítségével ismerhetjük meg.

130 A három város, de különösen Eger és Szeged, tehát lényegében települések agglomerációjából állt, amely csak lassan tömörült össze és vált jogilag egységes várossá. Hozzá kell tennünk, hogy ez nem ennek az országrésznek a sajátossága. Ugyanezt találjuk a legtöbb hazai püspöki székhelynél, amelyek egy része abban is hasonlít példáinkhoz, hogy az egyesülés nem következett be a középkorban. Ezt a dunántúli Veszprém esetében a domborzat akadályozta (dombok és völgyek), különben a hegyen épült püspökvárat itt is templomok és kolostorok gyűrűje vette körül.

131 Pontosan ugyanezt látjuk az Alföld keleti szélén fekvő és jelentős vásárváros Nagyvárad esetében is, ahol a püspökvár körül a Kőrös folyó ágai által alkotott szigeteken épültek ki az egyes ugyancsak templomokhoz kapcsolódó önálló városrészek. Latinus hospeseket Nagyváradon is találunk,

132 Veszprémben azonban nem. Egyik várost sem erődítették. Az egri és szegedi példák alapján azonban nem állíthatjuk, hogy csak a természeti földrajzi adottságok akadályozták meg a városok egyesülését. Ezt valószínűleg az egyházi földesúr akadályozta meg, hiszen földesúri jogait jobban biztosíthatta, ha a város nem egységes.

133 A középkori Magyarországon tehát létezett egy olyan településtípus, amely viszonylag korán, a püspöki városok esetében már a XI. században több, egymástól térben elváló várossejttel rendelkezett. Ezek általában egy templomhoz kapcsolódtak, és a városmagként szolgáló várat vették körül. Nyomok vannak piacokra, kereskedelemre, de korai kézműves telepekre is.

134 Mint láttuk, nem mind tömörült egységes várossá a középkor végéig. Itt jegyezhetjük meg, hogy Major Jenő megfigyelése értelmében a XI-XII. századi magyarországi vásárhelyek körül kb. 2-3, olykor 5, ritkán 10 km távolságban kézművesek, illetve kereskedők települései foglaltak helyet. Ezek külön-külön nagyon kis falvak lehettek, „együttesen azonban térbelileg nagyon széttagolt városnak is lehetne fogni őket. A középkori város nem más, mint ugyanilyen elemeknek a szorosabb térbeli foglalata."

135 Major nagyon helyesen meglátta ezekben az 129 MAJOR, 1966. 74-75. — K. BLASCHKE: Nikolaipatrozinium und stádtische Frühgeschichte. In: Zeitschritf für Rechtsgeschichte. Kan. Abt. 1967. 273-337. BÁLINT, 1975. 7-9. 130 A későközépkori városalaprajz nem feltétlenül azonos a korábbival. Vö. B. SCHWINEKÖPER, 1980. 112-114. 131 GUTHEIL JENŐ: AZ Árpád-kori Veszprém. Veszprém 1977. 182-212. Az egyik városrész a Szt. Miklós templom mellett alakult ki. 132 GYÖRFFY, 1953. I. 681-689. — KUBINYI, 1980. 439-440. — Nagyváradon is volt Szt. Miklós-vicus, vásárral. MAJOR, 1966. 75. 133 MÁLYUSZ, 1953. 164-166., 168-172. 134 Vö. a Vác melletti Naszályon élő ötvösöket. Ld. 61. j. — Veszprém kézművesei és a Szt. Miklós városrész: KUBINYI ANDRÁS: Die Anfánge des stádtischen Handwerkes in Ungarn. In: GEREVICH LÁSZLÓ — SALAMON ÁGNES: La formation et le développement des métiers au Moyen Age (Ve-XIVe siéecles). Bp. 1977. 142. 135 MAJOR, 1966. 68.