Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)
II. A MAGYAR KAMARA DOHÁNYKERTÉSZ-TELEPÍTÉSI SZÁNDÉKÁNAK HÁTTERE
A felvetődött kérdésekre adandó válaszhoz az egész folyamatot át kell néznünk. Az itt általánosságban elmondottak éppen ezért a temesi jószágigazgatóság és a szőregi uradalom területén 1843/44-ben vagy azzal közel egy időben létesített kertészségekre vonatkoznak. Ezen dohánykertészségek megszületésének körülményei egymással is szoros összefüggésben vannak, mert azonos elvek szerint szervezték őket báró Ambrózy vezetésével a kerületek élén álló tiszttartók. Nem lenne helyes az általánosságban kiadott utasításokat pusztán egyetlen község létrejöttének ismertetésével bemutatni, mert mint az előbb is említettem, ez a folyamat sokszínű volt és többféle úton jutottak el ezek a puszták és lakott helyek közel azonos típusú, uniformizált kincstári dohánykertészségek kialakításához. Több oldalról történő megvilágításban helyesebben alakul ki szemléletünkben a telepítés mérete, üteme, aránya és területi kiterjedése. Ezért kell megismerkednünk a telepítés előzményeivel, végrehajtási utasításaival és annak az életbe történő átültetésével. E kertészközségek telepítéstörténetét vizsgálónak az egyes telepektől térben és időben messze el kell távolodni, hogy a régen elmúltakban megtalálhassa és megismerhesse az indítékokat. Ezt a kérdést nem hazánkban döntötték el, mert — mint említettük — az Osztrák Dohányjövedék megerősítését, bevételeinek biztosabbá tételét és fokozását célozta e községek kialakítása. Nyers pénzügyi érdekek vezették kitervelőit. Ezért egyenes következménye az lett, hogy a kertészközségek lakosainak csak a munka jutott osztályrészül, de annak jól megérdemelt jutalmát nem nyerhették el. Nekik szűkösen jutott a mindennapi falatból, sorsuk a szegénység és az adósságok tetemes felhalmozódása, míg az Osztrák Dohányjövedék az általuk termelt dohányon milliókat keresett. A gyarmati kizsákmányolás jellegzetes példája ez. Az Appaldó 32 dohányszükségletének biztosítása elvben történhetett volna úgy is, hogy az Osztrák Dohányjövedék a magyar dohánypiacon felveszi a dohánykereskedőkkel a versenyt, és ebben a konkurenciaharcban kialakulhatott volna egy tökéletesen működő becsületes kereskedelem. Ez kedvező hatással lehetett volna a dohányárak alakulására, ami ösztönözte volna a termelést, és egyúttal biztosította volna az Osztrák Dohányjövedék szükségletét. Ezen elgondolástól igen távol állt az uralkodó körök abszolutisztikus felfogása. E megoldáshoz igen nagy, a hazai kereskedőknél is nagyobb rugalmasságra, kereskedői rátermettségre, a hazai körülmények és szokások alapos megismerésére és a hazai nyelv, s vele a magyar törvények elsajátítására is szükség lett volna. Mint később látni fogjuk, ilyen centralizált és nehezen mozgó, amellett nem kis önteltséggel rendelkező szervezet, mint az Appaldó, e feladatot megoldani nem lett volna képes, mert még az ennél jóval kevesebbet igénylő módszer esetében is önhibájából kifolyólag ismételten lehetetlen helyzetbe került. 33 Önteltsége miatt hibáit képtelen volt felismerni és kiküszöbölni, s ezért másoknak kellett rajta segíteni. A kincstári kertészségek telepítésének idején, az 1840-es évek első felében, a birodalmon belül csak Ausztriában volt dohánymonopólium. Magyarországon a dohánynak szabad forgalma volt. Bárki termelhette minden engedély és szerződéskötés nélkül. A 32 Appaldó: Eredetileg bizonyos állami jövedelmek kibérlése. Itt: az Osztrák Dohányjövedék. Az Appaldó és a vele párhuzamos fogalom az (Osztrák) Dohányjövedék írásmódjában a kor szokását követjük, s írását nagybetűvel kezdjük. 33 D. K. Dok. 212-214., 216. p.
