Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)

II. A MAGYAR KAMARA DOHÁNYKERTÉSZ-TELEPÍTÉSI SZÁNDÉKÁNAK HÁTTERE

II. A MAGYAR KAMARA DOHÁNYKERTÉSZ-TELEPÍTÉSI SZÁNDÉKÁNAK HÁTTERE Igen sok település pontos eredete ismeretlen. Egyeseké ködbe vész, és ügyesen, nagyon szép mondákkal magyarázzák meg azt. A kincstári kertészségeknél abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy keletkezésükről írásbeli források maradtak fenn. Kialakulásukkal kapcsolatban a feledés fátyolát kell fellebbentem, hogy végre tisztán lássuk, mi miért történt, kik, miért és hogyan „varázsolták elő" ezeket a településeket. Ismerjük meg azokat is közelebbről, akik létrehozták ezeket a kertészeteket, mert ezáltal is tisztábban láthatjuk azt a kort, melyben éltek, a maga indítékaival, szándékaival együtt. Ezáltal jobban megismerhetjük a kincstári dohánykertészetek fogantatásának körülményeit, örvendetes megszületésüket, de egyben a későbbi fejlődésük akadályait is. Főképpen a megtelepült, a falvaikat felépítő, annak határát termelésbe állító dohánykertészek sorsának, a szerződés által hosszú időre történt előzetes meghatározását szeretném a mai ember szeme elé állítani. Ezzel kívánom elérni, hogy ezeknek a pioníroknak a sorsvállalása, s a hazai mezőgazdaságot jelentős mértékben előrevivő, a külterjes legeltető állattartás helyett az intenzívebb szántóföldi növénytermesztést megvalósító tevékenysége előtt az utókor embere néma tisztelettel kalapot tudjon emelni. Nagyon nagy áldozat volt ennek a sorsnak a vállalása és az az alkotás, amit mostoha életkörülményeik között ezek a kertészek megvalósítottak. Nemcsak a kincstári puszták határának képét alakították át, hanem a maguk számára a kincstár tulajdonában lévő területen otthont teremtettek, gyermekeiknek szülőföldet, a hazának egy kicsi életerős falut, amit a kincstár csak „telepnek" nevezett, de amiből mégis az ő kitartó munkájuk során „község" lett. Ezek a „célszerű szegény emberek" népesítették be a kincstári vezetés által oly annyira féltett, s az ideig impopulációs (benépesítési) tilalom alatt 11 nagy pécskai pusztát is. A török alatt elnéptelenedett, s pusztává lett csanádi területeket, felszabadításuk után a magánbérlők az 1810-es évektől, míg a kincstár csak az 1840-es években kezdte kertészségekkel betelepíteni. Az idekerült munkáskezek révén valósulhatott meg a szántóföldi növénytermesztés bevezetése, e föld igazi termőképességének feltárása, hasznosítása, s az ország gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódása, annak ellenére, hogy az alapító szándék szerint az Osztrák Dohánymonopóliumot volt hivatva szolgálni, mint annak jövedelmét biztosító stabil nyersanyagtermelő bázis. Kezdetben, átmenetileg ezek a kertészetek teljesítették is életre hívójuk elgondolásait, kamarai területen nagyobb arányban és általánossá téve, kötelező jelleggel vállalták a dohánytermesztést és ezáltal szolgálták az Osztrák Dohányjövedék pénzügyi érdekeit. A Bachkorszakban a kertészségekben is kialakult paraszti érdekellentétből fakadt passzív rezisztencia nyomán a kormányzat megszüntette ezen birodalmi érdekeket szolgáló növénytermesztési ágazat kötelező jellegét. Nem vezettek eredményre az állam szempontjait kife-