Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

pánként az itteni földvárba. Eszerint a település neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév töveként a magyar úr főnév (ur + -d képző), esetleg még az orr főnév jöhet számításba. Személynévi előfordulása már 1138/1329-ből ismert. Primogenitus aradi prépost nevét 1156ban oklevél említi, a káptalant pedig 1177-ben. Várát, amely I. István király idejétől megyeszékhely lehetett, 1177ben említik először. A vár és város korán egyházi kézre került, a II. Béla (1131—1141) által alapított társaskáptalanné lett, amelyet később II. Béla utódai és magánosok gazdag adományokkal látták el. --on már 1183-ban sószállító állomás volt. A prépostság részt vett az egyházi sókereskedelemben. Vára a tatárjárás idején elhanyagolt állapotban állt. A káptalan tüzesvaspróba hely volt és hiteleshelyként működött a középkor során. Idők folyamán a lakossági központ 5 km-rel nyugatabbra került, a mai Óváros környékére. Bár 1329-ben és 1332-ben civitas-ként említették, középkori fennállása idején mindvégig mezővárosként létezett. Lakosai a prépost és a káptalan jobbágyaiként éltek. 1392-ben amikor a káptalan és a prépost hosszan tartó birtok- és jogvitájukat lezárták, gazdag húspiacának részletes leírását adják, és számos helynevet (Talamír, Papferedő, Onna, Szentgyörgytava és Marosköz) lejegyeztek. 1514-ben Dózsa serege elfoglalta a prépostságot és a káptalant is, de az oklevelekben nem tettek kárt. A város az 1551—52-es török hadjárat idején elpusztult, és bár náhije székhely lett, falusi viszonyok között éldegéltek lakói a török időben. Elfoglalásakor égett le a bazilika. A városban a török várat épített, amelyet 1695 után az osztrákok megerősítettek, majd 1750 után lebontották és a mai várat építették fel. 1561-ben a prépost 1 és a káptalan 2 jobbágyát írták össze. 1567-ben 18, 1579-ben 19 adófizetőjét örökítették meg a defterek. A város mai területén mintegy 30 egyéb helység létezett, melyek vagy eltűntek, vagy beépültek a mai városba, ezeket lásd a továbbiakban saját nevük alatt: Mikelaka, Séga, Csálya, Papokfejéregyháza, Szarcsaháza, Ösztövérd, Milona, Deszk, stb. A város történetének nagy ívű pályája a török kiűzése után indult el. írod.: Barbu—Zdroba 1977., Barbu—Zdroba 1978., Barbu-Zdroba 1979., Bóna 1986. 215., Dörner 1967., Dörner 1970., EtSz. I. 121., Fehértói 1983. 35. 260. 365., FNESz. I. 108., Káldy-Nagy 1982. 26. 74-75., Kálmán 1973. 159., KMTL. 53., Kovách 1995. 34., Maksay 1990. 1. 102., Márki I. 59-60. 175-180., Pádureanu 1985. 21-51., Rusu 1980. 165— 178., Somogyi 1913. 1-2., TF. I. 170-172., Zdroba—Barbu 1976. (B-H-K) Aranyja Zaránd m. Aranyja azaz Aranya Székudvar (Socodor) és a vele szomszédos Pecsér környékén feküdt. Az 1567-es és az 1579es defter említi mint pusztát. Jövedelme 1000 akcse volt. Állattenyésztéssel hasznosították. Ez a helynevünk a személynévként is használatos magyar arany főnévvel kapcsolatos. írod.: EtSz. I. 121., Káldy-Nagy 1982. 321., TESz. I. 170.