Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

északra feküdt. Az egyes településeket vízjárások, tavak, laposok választották el egymástól. A Dél-Alföld „vízivilágában" nem egyedi esetként jelentkezik ez a településforma. Nem kell a somogyi, zalai szer-települések példájával élnünk, a Vásárhelyhez közel eső, a tárgyalt időszakban hozzávetőlegesen azonos méretű Makó, Gyula és a jóval nagyobb Szeged településszerkezete is a fenti képet mutatta. Az egyes települések a köztük lévő tavak feltöltése által terjeszkedtek, azaz közeledtek egymáshoz. E lassú folyamat meglétét az is bizonyítja, hogy egy évszázaddal később a török defterek az említett helyeket már utcák (Hód, Félször, Kazsó, Kanizsa, Kis Nagy, Szentgyörgy, Tarján, Új, Vásárhely), illetve városrészek neveként tüntették fel. A legnagyobb víznek, a Hód-tónak a lecsapolása és beépítése már gépi erővel a Tisza-szabályozás után indult meg, és korunkban fejeződött be. A Hunyadiak jelenléte átmenetinek bizonyult az általunk tárgyalt vidéken. ~-t, legalábbis egy részét, már 1461—62-ben eladományozta a király Gáji Horváth Gergelynek, Diósgyőr várnagyának. Az 1460-as években bekövetkezett donációk miatt nem alakulhatott ki nagyobb uradalmi központ ~-en, de a település nem indult hanyatlásnak. Az sem hozott törést további fejlődésében, hogy birtokosai gyorsan változtak. Gáji Horváth Gergely 1468-ban a mezővárost Tompa és Rárós falvakkal, Panád, Úrnépe, Varjas, Szentalbert és Szenterzsébet pusztákkal együtt 600 arany forintért Dóczi Péternek zálogosította el. A Dóczi rokonság a hódoltság koráig birtokolta a települést, illetve annak egy részét. Házasságuk révén, a Dóczi lányok férjeiként a XVI. század elején lettek részbirtokosok ~-en Szakoli András, Losonczi Zsigmond és Hagymási Miklós. A török hódoltság előestéjén, az 1540es években tovább szaporodott a birtokosok száma. 1561-ben Sulyok Ferenc 27, Zay Ferenc, Liszti János és Viczmándi Mátyás 21, Kende Péter 50, özv. Kosár Benedekné 8, Csáki László 41 és özv. Losonczi Istvánné 20 telekkel rendelkezett. E változások ellenére megmaradt a település expanzív ereje. Csongrád megye 1463-ban kiadott egyik oklevelében tűnt fel a Borsusnak nevezett Imre ~-i hospes, aki gyilkosság ügyében tett panaszt a megye törvényszékén. 1553-ban említették a vásárhelyi kastély nevét, amely feltehetően már korábban, talán a Hunyadiak idején épült, hiszen mint alkalmas helyre, Vásárhelyre rendelte ügyeik intézésére a környéken lakó jobbágyait Szilágyi Erzsébet. Az uradalmi központ szerepében pedig megfelelő épület(ek)re is szükség volt. - tehát lassú fejlődés eredményeként emelkedett ki a környező aprófalvak világából. A mezőváros művelődési viszonyairól mindössze annyit tudunk, hogy Vásárhelyi Gáspár 1517-ben iratkozott be a krakkói egyetemre, a mezőváros plébánosa 1531ben ugyanott tartózkodott. Az utóbbi adatból a vásárhelyi plébánia gazdagságára következtethetünk, ugyanis Mátyás papnak nemcsak krakkói tanulmányai költségeit, hanem a távollétében helyettesítő paptársát is fizetnie kellett. A tárgyalt időszakból Vásárhelyi János neve maradt még fenn, aki a püspöki székhely, Csanád egyik plébánosa volt. A reformáció a vidéken gyorsan ter