Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 2. A paraszttársadalom átalakulása
csak időszakunk utolsó éveiben lesz számottevőbb) nem is modern üzemek létesítése, s ezzel a mezőgazdaságból kilépett munkaerő jóval termelékenyebb foglalkoztatása volt a célja, hanem az agrárpolitika hatására folyton növekvő munkaerőfelesleg megkötése. Olyan ipartelepítési politika folyt tehát, amely kis ráfordítással a lehető legtöbb munkaerőt kívánta foglalkoztatni szükségképpen nagyon alacsony szinten. (Csak emlékeztetünk arra, hogy az első ötéves terv időszakában a beruházásoknak mindössze 7,3, de az évtized végén is kevesebb, mint 10 %-a jutott az Alföldre.) Ezért egyáltalán nem meglepő például, hogy az 1970-es évekig a debreceni ipari munkások 70 %-a elsőgenerációs volt.'48 A gyors ütemű foglalkoztatási átrétegződés ellenére az Alföldnek és benne a 10 ezernél népesebb településeknek az ország centrumához mért lemaradása nem csökkent, hanem jelentős mértékben növekedett. Az Alföld elsősorban úgy vett részt az extenzív iparosításban, hogy a nehéz testi munkát végző, olcsó munkaerőt szolgáltatta a nehézipari központok számára, mint ez egyértelműen kiderül a népesség országon belüli vándorlására vonatkozó adatokból is. Az 1949—1960 közötti időszakban ugyanis az Alföld hat megyéje (Pest nélkül) többszázezer fős vándorlási veszteséget szenvedett, s a munkavállalás céljából eljárók, az ingázók száma is itt lett a legmagasabb. 14 9 A vándorlási különbözet (az elvándorlók és az odavándorlók különbsége) nem csak a kisebb, de a 10 ezernél népesebb alföldi települések esetében is negatív volt. Tehát nemhogy az őket környező kisebb települések elköltöző lakosságát nem tudták felszívni, de magukból a népesebb településekből is 32511gyel többen költöztek el, mint ahányan oda betelepültek.iso E veszteség természetesen nem egyenletesen oszlott meg aközött a 60 település között, amelynek lakossága 1960-ban tízezer felett volt (Pest megye nélküli adatok). Szeged, Szolnok, Debrecen és Békéscsaba jelentős, további nyolc városai pedig szerény mértékű vándorlási nyereséget könyvelhetett el a jelzett időszakban. A többi 48 település viszont nagyarányú, tíz esetben a 14 %-ot is meghaladó veszteséget szenvedett. Ez a közel 50 település a vándorlási mérleg szempontjából nem más országrészek hasonló nagyságú városaihoz, hanem a kisközségekhez hasonlított tehát. A vándorlási veszteség következtében ebben az időszakban az Alföld tízezernél népesebb településeinek népessége lassabban (6,5 %-kal) nőtt, mint az országos (8,2 %-os) átlag, s hogy nőtt egyáltalán, azt az átlagosnál gyorsabb ütemű természetes szaporodásuknak köszönhették csupán.'52 Az 1963-ig terjedő időszakban az Alföld területén csak Szeged (amely csak a 60-as évek elején lett megyeszékhely és 1948—1956 között nehéz éveket élt meg) 148 BÁRÁNYI 1985. 151. o. 149 1960. évi népszámlálás 9. 18* o. 150 1960. évi népszámlálás megyei kötetei alapján. — 60 település adatai. Pest megye nélkül. Pest megye vándorlási szempontból eltérő jellegű volt, mint a hat tulajdonképpeni alföldi megye. Délkeleti területének két agrárvárosa azonban ebből a szempontból sem a fővároskörnyéki, hanem az alföldi településekhez hasonló jellegzetességeket mutatott: Nagykőrös 738 főnyi vándorlási veszteséget szenvedett, s Cegléd nyeresége is csak 305 volt. 151 Kecskemét, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Baja, Gyula, Jászberény és Orosháza. 152 Az 1960. évi népszámlálás megyei kötetei alapján.
