Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953
A falvak megszüntetésének terve elsősorban a dunántúli és az északi aprófalvas megyéket fenyegette, s települési adottságai miatt az Alföldet kevésbé érintette (a tanyák megszüntetése persze annál inkább). A TERINT egy 1951-ben, a III. osztályba sorolt településekről készített jegyzéke összesen 1287 községet sorolt a „nem fejlesztendő" kategóriába, ebből dunántúli volt 926, észak-magyarországi 222 és alföldi 139, ebből egyedül Szabolcs-Szatmár megyei 95.50 1952-től kezdve valamelyest enyhült a falvakkal általában, s különösen a kis falvakkal kapcsolatos merev politikai álláspont (noha fordulatról szó sincs). Ekkortól maga a központi településpolitika is vesztett a jelentőségéből (említettük, hogy a TERINT-et ekkor szüntették meg, apparátusából az OT egyik osztályát hozták létre), s így az általa erőszakolt településpolitikai programok, köztük a falvak jó részének felszámolására irányuló is, háttérbe szorultak. Az MDP a tanyákkal kapcsolatban egy, a terület- és településfejlesztési politikától különválasztott, önálló „részpolitikát" alakított ki. Ennek azonban nem az volt az oka, hogy e sajátos településtípussal kapcsolatban más alapelvekből indult volna ki, (azok teljesen megegyeztek az aprófalvakkal kapcsolatos politika szellemével), hanem az, hogy a tanyakérdés mint önálló politikai probléma akkor már sok évtizedes múltra tekintett vissza.51 1945 után pedig elsősorban a földreform hatására, aktualitása nemhogy csökkent volna, de egyenesen növekedett, hiszen az akkor megépített mintegy 50 ezer új tanya számos megoldásra váró igazgatási, urbanisztikai és szociális problémát vetett fel.52 1945—1948 között ezek közül elsősorban a tanyai igazgatás korszerűsítésének kérdése foglalkoztatta az igazgatási szakembereket, a politikai pártokat és nem utolsó sorban az érintett lakosságot. A külterületi közigazgatás állapotáról és korszerűsítésének mikéntjéről 1946— 1947-ben, még demokratikus keretekben, nyilvánosan folyt vitákban számos javaslat vetődött fel.53 A mérsékeltebbek megelégedtek volna azzal, hogy a belterületi igazgatási apparátus dolgozóinak külterületi kiszállásait rendszeressé tegyék, mások ellenben állandó jelleggel működő közigazgatási kirendeltségek felállítását javasolták, a legradikálisabbak viszont már ekkor a tanyás települések egyes határrészeinek önálló községekbe szervezését (községesítését) javasolták. 1948-tól kezdődően a témával kapcsolatos, már az előző évben is gyérülő vitákat megszüntették: a központi hatalom ellentmondást nem tűrő módon a tanyák községesítését emelte a hivatalos politika rangjára. Ezen azonban most már nem csupán az igazgatási önállóságot értették, mint korábban (már a két világháború között is), hanem azt is, hogy a tanyát mint településtípust meg kell szüntetni, lakóikat újonnan kialakítandó falvakba (tanyaközpontokba) kell költöztetni. E politika központi irányítását az MKP, majd az MDP Közigazgatási Bizottsága tartotta a kezében. A gyakorlati végrehajtás központi (állami) szerve pedig az 1949 januárjában megszervezett Tanyai Tanács lett, amelynek fő feladatát nyilvánosan is a tanyakérdés „végleges megoldása" -ban jelölU.o. A III. kategóriába sorolt községek d, n. (1951). Vö.: PÖLÖSKEJ—SZABAD (szerk.) 1980.; NÓVÁK—SELMECZI (szerk.) 1986. ORBÁN 1987. A különféle nézeteknek a Városok Lapja, a Tér és Forma és a Városi Szemle aduk fórumot.
