Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
II. A MEGÚJULÁS ESÉLYEI ÉS KORLÁTAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN - 3. Modernizációs elgondolások a hároméves terv előtt és alatt
értékesítésének problémái ötlenek szembe. Az irányt ugyanis nem lehet kétség, hogy egy bővülő kapacitású élelmiszeripar termelésének jelentős részét export úján lehetett volna csak értékesíteni. A mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek kivitele azonban a 3 éves terv időszakában, a magyar külkereskedelem földrajzi irányának megváltozásával összefüggésben, egyre inkább háttérbe szorult. 124 (Már az 1945ben megkötött, öt évre szóló szovjet-magyar általános gazdasági megállapodás, tágabban pedig a jóvátételi szállítások és a gazdaság rekonstrukciójának azokhoz igazított súlypontozása kedvezőtlenek voltak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára. 125 Ez a tendencia később fokozódott. Az exportlehetőségek romlását legfeljebb enyhítette, de semmiképpen sem ellensúlyozhatta az az — akkor még — hangoztatott kereskedelempolitikai törekvés, amely a gabonafélék helyett „a finom mezőgazdasági termékek" exportját kívánta ösztönözni. 126 A mezőgazdasági és élelmiszeripari export lehetőségeinek konzekvens végiggondolása viszont hiányzott az alföldi városok gazdaságkorszerűsítési elképzeléseiből, ami nyilvánvalóan csökkentette realitásukat. Az a modernizációs út, amelyet az alföldi városok adottságaikból kiindulva a maguk számára a legjárhatóbbnak tartottak, nem felelt meg a hároméves terv céljainak kialakításában döntő szerepet játszó munkáspártok elképzeléseinek, törekvéseinek. A helyi útkeresések realitásának megítélésében viszont éppenséggel ez a szempont, vagyis a központi fejlesztési törekvésekkel való egyezés, illetve a tőlük való eltérés bizonyult a legfontosabbnak. A hároméves terv meghirdetésével és megkezdésével ugyanis — annak az elvnek megfelelően, hogy „a tervszerű gazdálkodás csak központosítás útján biztosítható" 127 — a gazdasági életben jelentősen erősödött a centralizáció, s így a helyi kezdeményezések feletti központi ellenőrzés is. A kormányzat ettől kezdve nem csak közvetve, a hitelnyújtás, a külkereskedelem, a nyersanyag- és energiaelosztás, a kötelező terménybeszolgáltatás ellenőrzésével, hanem közvetlenül, adminisztratív eszközökkel is irányíthatta a városok gazdasági életét. Az önkormányzatokat például nem csak tervkészítésre kötelezték, de egyúttal arra is, hogy terveiket jóváhagyás céljából az Országos Tervhivatalnak bemutassák. Ez a központi gazdaságirányítással tartott kapcsolatuknak bizonyos fokig már akkor utasításos jelleget kölcsönzött, noha a hároméves terv egésze inkább költségvetési programnak tekinthető^ semmint utasításos jellegű tervnek. A OT, élve az ebben a tekintetben már 1947-ben is széleskörű cselekvési lehetőségeivel, általában nem akceptálta az alföldi városok terveiben megfogalmazott törekvéseket. Helyzetét megkönnyítette, hogy a helyi beruházási javaslatok finanszírozási szempontból gyakran valóban megalapozatlanok voltak, mert készítőik azt remélték, hogy három esztendő alatt — mint ők maguk mondták 124 ZEMPLÉNYI 1948. 105. o. (táblázat!) A külkereskedelem helyzetének elemzését ld.: RÁNKI 1963.346—364. o. és PETÓ— SZAKÁCS 1985. 90—95. o. m Az 1945. augusztus 27-én parafált szovjet magyar gazdasági megállapodásra ld.: VIDA 1988. 126 Pl A 274. f. 12. cs. 105. Az MKP és az SzDP együttes értekezlete a 3 éves tervről. 1947. június 14. lT7 Ruisz 1947/a. 11-12. o. 12* PETÓ—SZAKÁCS 1985. 86. o.
