Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

ként jellemezte.) 160 A becslés különösen e második esetben tűnik alacsonynak, hiszen 1930-ban az Alföld 65 tízezer lakosnál népesebb településének külterületi agrárnépességéből 42 % tartozott az agrárproletárok közé! (16 %-uk volt cseléd, 26 %-uk mezőgazdasági munkás.)i6i Ha az agrárproletárok egy kisebb részének valami módon ki is alakult rendszeres városi kapcsolata, azt minden bizonnyal ellensúlyozta, vagy meghaladta azoknak a néhány hold földdel rendelkező, távoli határrészen emelt tanyában élő szegényparasztoknak a száma, akik belterületi házzal nem rendelkeztek. Különösen, ha más településből (és nem a belterületről) odatelepült családokról volt szó. Utóbbiak még akkor is említést érdemelnek, ha tudjuk: az alföldi városokban általában kisebb volt a nem helyben született népesség aránya, mint az ország más városaiban.'62 Azt, hogy ez a réteg nem rendelkezett belterületi házzal, természetesen Erdei is látta, ám úgy vélte, hogy maga a tanya mint település mégsem önálló, mert a benne élők városi identitása és a belterületi piaccal való szoros kapcsolata következtében a városhoz mint egészhez, éppen úgy hozzátartozik, mint az olyan tanya, amely szervezetében egy városi házzal függ össze.'63 Véleményünk szerint viszont esetleges városi identitásuk dacára a 20. század derekán e tanyák nehéz körülmények között, szegényparaszti sorban élő lakói többségükben inkább a szórványtanyák népéhez álltak közel, mintsem a kettős, bel- és külterületi életvitelt folytatni képes gazdákhoz. Végül, újabb kutatások azt bizonyították, hogy a bel- és külterületi ingatlan egyidejű birtoklása már történelmileg (a 18. század végétől) sem volt olyan mértékben túlsúlyos, mint Erdei Ferenc vélte.'64 A fent mondottak alapján úgy becsüljük, hogy századunk derekán az a tanyai népesség, amely szorosan kötődött a belterülethez, azaz tényleg a város polgárának volt tekinthető, a külterületi lakosságnak kevesebb mint felét, de több mint harmadát érte el. Településtörténeti szempontból ez egyszersmind azt jelenti, hogy a tanyák és a belterületek kapcsolata egyre inkább vonzáskörzet-jellegűvé alakult át, fokozatosan távolodva e kapcsolat eredeti tartalmától. (A gazdagparaszti tanyák miatt ezek aránya természetesen alacsonyabb, mint amennyire a városi társadalomba nem integrálódott külterületi lakosság hányadát becsültük.) Ezek a tények arra ösztönöznek, hogy a bel- és külterületi népesség korábban elvégzett együttes elemzését kiegészítsük, korrigáljuk néhány, csak a belterületekre vonatkozó adattal. Nem feledve, hogy az így nyert kép sem ábrázolja majd hűen az agrárvárosok társadalmát, hiszen bár arányát Erdei Ferenctől eltérően becsüljük, magunk sem tagadjuk annak a tanyatípusnak a létét, amely nem önálló település, 160 ERDEI 1974/b. 204. o. 161 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. alapján. 162 MAGYARY 1938. 49. o. (táblázat). 163 ERDEI 1976. 148. és 160. o. 164 SZENTI 1986. 549—550. o. „A vásárhelyi tanyabecsük részletes levéltári vizsgálata azt bizonyítja, hogy a vásárhelyi tanyafejlődés minden esetben nem is volt olyan szabályszerű, ahogy Erdei Ferenc azt meghatározta — írja Szenti. Ennek ellenére abban az alapvető kérdésben Erdeinek igaza van, hogy Hódmezővásárhely legjellegzetesebb tanyatípusa az ún. szabályszerű tanya volt.