Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

hanem a belterületi ház funkcionális kiegészítője, következésképpen lakóik az agrárvárosi társadalom elemzésénél figyelmen kívül nem hagyhatók. Ha az alföldi városokat belterületeikkel azonosítanánk — feltéve, de meg nem engedve, hogy a tanyáknak és lakóiknak még egy része sem tartozott bele az agrárvárosok települési és társadalmi szervezetébe —, akkor egyrészt jelentősen csökkenne az Alföld súlya az ország városi népességén belül, másrészt mérséklődne e városok mezőgazdasági jellege. E változások vitathatatlanul jelentős mértékűek, de azért nem akkorák, hogy miattuk megkérdőjelezhetnénk e várostípus puszta létét is, mint tették ezt egyes, az 1930-as években publikált dolgozatok szerzői, mondván: az alföldi városok statisztikai létszáma megtévesztő, mert magában foglalja a tanyai lakosságot is, valójában ezek a települések nem egyebek, mint „hatalmas nagy faluk".! 65 A tények nem támasztják alá ezt a sommás, csak „csekély kivételt" megengedő ítéletet. 1930-ban ugyanis a 65 tízezernél népesebb település 1,56 milliós összlakossága pontosan kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a bel- és a külterületek között. De még ha a 10 ezres statisztikai népességhatárt kiterjesztjük a belterületekre is, akkor is 820 ezer ember élt azon a 39 belterületen, amelynek lakossága tízezer felett volt, ami az Alföld összlakosságának több mint negyede.'66 s ezekkel az önmagukban is meggyőző tényekkel még nem merülnek ki érveink, hiszen például 1930-ban Szeged és Debrecen pusztán 90, illetve 67 ezres belterületi lakosságukkal is az ország legnépesebb vidéki városai voltak, ám úgy gondoljuk, további adatok felsorakoztatása nem szükséges. A fentiek persze nem azt kívánják sugallni, hogy az 1930-ban együttesen 520 ezres tanyai népesség ne lett volna jelentős tömegű, hiszen az ország ún. tanyai jellegű külterületi lakosságának éppen a felét alkotta.'67 A tanyaiak java részét néhány népesebb város mondhatta polgárának. A debreceni, a szegedi és a kecskeméti tanyavilágban például külön-külön annyi ember élt, amennyi egy magyarországi középváros teljes lakossága volt, s a hódmezővásárhelyiben, a nyíregyháziban, a kiskunfélegyháziban és a kiskunhalasiban is annyi, amennyi egy-egy kisvárosé.'68 A tanyai lakosoknak az összlakosságon belüli arányát tekintve a legtanyásabb (50 % feletti) települések — Endrőd kivételével — a Duna-Tisza közén feküdtek. 169 Amit az magyaráz, hogy az ottani természeti föld16Í KOGUTOVICZ 1932. 19. o. 166 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. Ismeretes, hogy az 1941. évi népszámlálásnak részben az 1940-es évek második felében, részben az 1970-es évek derekán publikált Kötetei külterületi adatokat nem tartalmaznak. Ez az oka, hogy a bel- és külterületek vizsgálatánál az 1930. évi népszámlálás anyagára támaszkodtunk. 167 1930. évi népszámlálás 2. 42. o. A korabeli statisztika tudomány 5 féle külterületi településtípust különített el Magyarországon. Három ún. nem-agrár: a fővárosi, az ipari jellegű és a vegyes, valamint két agrárjellegű külterületet: a majorokat és a tanyákat. Vö.: THIRRING L. 1932. 168 1930-ban a legnépesebb külterületek a következők voltak: Debrecen 50.441 külterületi lakos; Szeged: 45.450; Kecskemét: 44.679; Hódmezővásárhely: 23.559; Nyíregyháza: 20.071; Kiskunfélegvháza: 17.935 és Kiskunhalas: 15.101. — 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. m 1930-ban Lajosmizsén a lakosság 68,8 %-a, Endrődön 60,4 %-a, Kiskundorozsmán 56,3 %-a, Kecskeméten 56,2 %-a, Kiskunmajsán 55,5 %-a és Kiskunhalason 52,4 %-a volt külterületi lakos. A többi településben a tanyaiak aránya nem érte el az 50 %-ot. — 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. alapján.