Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

annak nagy részét is). Felfogása szerint a tanya a nagy közlekedési távolságok áthidalására, történelmileg az állattartó szállásokból kifejlődött település, amely a belterületen épült ház kiegészítője mint munkahely és mint második lakóhely. A belterületi ház és a tanya egymást kiegészítő települési szervezetét a legideálisabb mezőgazdasági településformának tartotta. Úgy vélte ugyanis, hogy leginkább ez a kettős, egyszerre bel- és külterületi életvitel teszi lehetővé a hatékony mezőgazdasági termelés (hiszen a tanya a termelőhelyen fekszik) és az urbanizált, polgárosult életmód, felszabadultabb agrártársadalom antinómiájának feloldását (amire szerinte a falurendszer képtelen).isi Ezáltal a társadalmi alá- és fölérendeltség egy sajátos formája: egy tájegység városra és neki alávetett vidékre osztottsága is megszüntethető, hiszen a tanyás város „a vidéket is városi területté" teszi. 152 s így az is elérhető, hogy „egy ország népe mindenestül a városnak megfelelő nívón éljen" — olvasható a Magyar város „Országépítés városokkal" című fejezetében. 153 Erdei bár látta a tanyán élő parasztság nagy részének elmaradottságát, sőt nyomorát, de úgy ítélte meg — és nem teljesen alaptalanul —, hogy annak nem a tanyai településforma az oka, hanem „a paraszti társadalmi helyzetnek a következménye. "154 Ezért a tanyák falvasítását károsnak, a „konzervatív rendi politika" megnyilvánulásának minősítette, amely szerinte helyesli az agrárnépesség faluba és „vidéki kiesettségbe való visszaszorítását".'55 Erdei nézetei, láthatólag, ideológiailag és politikailag jelentősen különböztek Benischétől. Erre egyébként mindketten utaltak is, mintegy politikai keretbe helyezve szakmai jellegű nézetkülönbségeiket. Míg előbbi például a Belügyminisztérium hivatalos nézeteként aposztrofálta a tanyák „leminősítését" (Erdei kifejezése), '56 addig utóbbi — mint fentebb olvashattuk — az agrárvárosok belső életét uraló gazdagparaszti elit hegemón törekvéseként könyvelte el a tanyák városi igazgatás alatt tartásának szándékát.'57 A két álláspont közül Erdeié volt az, amely a tanyarendszer genezisének és 20. századi sajátosságainak mélyebb megértésén, egyúttal alaposabb társadalomismereten és komplexebb tudományos szemléleten alapult. Ugyanakkor azonban — úgy tűnik — jelentősen túlbecsülte a kettős, városi és tanyai életvitelt folytatni képes tanyaiak arányát, amikor azt 70 (sót más helyütt 75) százalékában jelölte meg.'58 A belterülethez funkcionálisan nem kötődő tanyák (az ő kifejezésével: szóványtanyák) lakóinak arányát az összes tanyai népességen belül 20 %-ra taksálta, míg 10 %-ra tette azoknak a tanyai cselédeknek az arányát, akik ugyan tulajdonilag (és részben gazdaságilag is) a belterületi gazda-házhoz kötődő tanyában éltek, ám nekik maguknak az agrárvárosi társadalommal alig volt kapcsolatuk. '59 (Helyzetüket, sorsukat maga Erdei is, Benischhez hasonlóan, „gyarmati"151 ERDEI 1976. 240., 243.. 245—246. o. és ERDEI 1974. 232. o. 152 ERDEI 1974/b. 210. o. 153 ERDEI 1974/b. 229. o. 154 ERDEI 1976. 239. o. 155 ERDEI 1976. 251. o. 156 ERDEI 1976. 237. o. 157 BENISCH 1938. 107-116. o. 158 A 70 %-os becslés: ERDEI 1974/b. 207-208. o., a 75 %-os: 93. o. 159 ERDEI 1974/b. 207-208. o.