Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

Bihar* (Balmazújváros, Hajdúdorog, Nádudvar, Polgár, Püspökladány) megyék te­rületén feküdt. 139 Az ipari népesség másik igen fontos jellegzetességéről, az önálló kisiparosok magas arányáról fentebb már esett szó, ezért erre itt nem térünk ki. Az üzemi vi­szonyok helyi sajátosságai azonban más szempontból is fontos társadalmi következ­ményekkel jártak. A gyáripar viszonylagos fejletlensége következtében az alföldi városok társadalmán belül szűk csoportot alkottak az iparban dolgozó szellemi fog­lalkozásúak. E városokban tehát nem csak a gyáripari és különösen a legdinamiku­sabb ágazatokhoz tartozó, korszerű szaktudással és műveltséggel rendelkező fizikai munkásság rétege volt vékony, de nem alakult ki egy modern, mérnökökből és gaz­dasági szakemberekből álló menedzser-réteg sem. Ennek legfeljebb néhány város­ban lehetett tapasztalni bizonyos kezdeményeit, főleg Szegeden és Debrecenben. Ezekben ugyanis az ipari fizikai dolgozók (keresők) 10-10 ezer feletti száma mellett közel, illetve (Szegeden) több mint félezer főnyi szellemi foglalkozású kereső dol­gozott az iparban. 140 Ha az iparból élők aránya tekintetében néhány kisebb város (Baja, Kisvárda, Jászladány, Jászárokszállás) felül is múlta Szegedet és Debrecent, ez a két város mégis vitathatatlanul az Alföld legjelentősebb ipari munkás és egy­ben műszaki-közgazdasági értelmiségi központja volt; az ipari dolgozók e két réte­gének tömege más városokban megközelítően sem volt ekkora. Még az alföldi vi­szonyok között iparosodottnak mondható Szolnokon, Békéscsabán, Baján, Gyulán, Nyírbátorban, Kisvárdán, Mátészalkán, vagy a többé-kevésbé iparosodott Kecske­méten, Hódmezővásárhelyen, Kalocsán, Szentesen és Csongrádon sem. A 20. század derekán a városok központi szerepköreinek kialakultságát foglal­kozási szempontból legvilágosabban az egyéb (nem-mezőgazdasági és nem-ipari) népességnek a helyi társadalmon belüli súlya jelezte. S ezen a heterogén foglalko­zási csoporton belül is elsősorban a — korabeli statisztikák terminológiájával — az ún. „közszolgálat"-ból élőké, azaz az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a köz­igazgatás területén dolgozóké. Erre engednek következtetni a 70 tízezernél népe­sebb alföldi település szellemi dolgozóinak foglalkozási adatai is. Míg ugyanis a közszolgálat-ból élő népesség vizsgált településeink lakosságának mindössze 9 %-át (összehasonlításul: Budapesten 15,2 %-át!) alkotta, addig városonként a szellemi foglalkozásúaknak általában több mint fele, nem ritkán kétharmada ebbe a 9 %-nyi rétegbe tartozott! Ez alól még a legiparosodottabb városok sem jelentettek kivételt, még akkor sem, ha nem voltak vármegye-székhelyek, s így a vármegyei tisztviselők nem abban a városban éltek (például Békéscsabán).'4) Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a helyi értelmiség nagy része állami szolgálatban állt; létszámuk a polgári intézményrendszer kiépülésével, a 19. század második felétől növekedett meg. Mindenesetre a 20. század elején már nem csak egy kiépült középfokú oktatási hálózat található az Alföldön (a városi 1941. évi népszámlálás 1. 518—655. o. 1941. évi népszámlálás 1. 544. és 564. o 1941. évi népszámlálás 1. 518—655. o.

Next

/
Thumbnails
Contents