Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

jogállású települések közül 22-ben volt egy, esetleg több gimnázium), hanem például kifejlődött a szakorvosi ellátás is: 1908-ban az igazgatási városok közül lóban volt már kórház — a legnagyobb méretű ezidőtájt Gyulán. 142 A két világháború között aztán Szeged és Debrecen a klinikák kiépülésével maga mögött hagyta Gyulát, és ennek a két városnak általában is megerősödött az Alföldön belüli regionális szellemi-központ szerepköre, elsősorban az ekkor létesített egyetemek révén. (1918-ig, mint ismeretes, az Alföldön nem volt egyetem, Debrecenben és Kecskeméten működött jogakadémia, Baján és Debrecenben teológia.)'43 Az értelmiségi-szellemi foglalkozásúak erős felülreprezentáltsága a „közszolgálat"-ból élőkön belül egyáltalán nem jelentette a helyi értelmiség homogenitását. Ellenkezőleg: egyes csoportjait nagy társadalmi távolságok választották el egymástól mind státusz, mind eredet szempontjából. Aligha szorul bizonyításra például, hogy egy tanyai tanító vagy községi kistisztviselő, illetve egy tábornok vagy klinikai professzor, netán egy vármegye főispánja között nagyobb társadalmi távolságok voltak, mint a két előbbi csoport és számos fizikai dolgozó között. Eredetének különbözőségeit pedig találóan ábrázolja visszaemlékezéseiben Németh László egyegy hódmezővásárhelyi értelmiségi család-típus jellemzésével. Az egyébként is másféle paraszti sorból származó gimnáziumi tanár-házaspár (Sipka család) és a polgári eredetű, művészetbarát orvos (Kertész család) valóban találó példát adtak a különböző eredetű, ugyanakkor az agrárvárosi miliőben együvé is tartozó értelmiségi típusokra. A jobbágyfelszabadítás utáni, s különösen a két világháború közötti alföldi városfejlődés egyik legvitatottabb — mert ténylegesen is egyik legbonyolultabb — problémája a tanyák és a belterületek közötti kapcsolat kérdése volt. E kérdéskör egészére természetesen nem térhetünk ki; figyelmünket mindössze egyetlen problémára irányítjuk. Nevezetesen, hogy a két világháború között a tanyák és a belterületek mennyiben alkottak egy települési egységet — s akkor egy egyedülállóan sajátos városi településszerkezet részét képezték —, illetve mennyiben nem alkottak ilyen egységet, s akkor a tanyák témánk szempontjából csupán annyiban fontosak, hogy igazgatásilag a város területén feküdtek. ElŐrebocsájtjuk: ezekre a több tudományág (településtörténet, igazgatástörténet, néprajz, településföldrajz) által is elemzett kérdésekre kategorikus választ adni nem tudunk. Hiszen a valamennyire is megalapozott válasz előfeltétele az lenne, ha a belterületek és a tanyák közötti korabeli települési kapcsolatok tartalmát — részletes helytörténeti kutatásokra támaszkodva — településenként ismernénk. Ilyen elemzések híján viszont be kell érnünk óvatos és közelítő értékű válaszokkal. Az 1930-as évek végén a tanyák és a belterületek közötti kapcsolatok megítélésében a vélemények leegyszerűsítve két alaptípusra oszlottak, amelyek szisztema2 A századforduló utáni oktatási és egészségügyi adatok forrása THIRRING G. 1912. 242—265. és 494-502. o. 143 THIRRING G. 1912. 494—502. o.