Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között
dasági népesség 41,6 %-át alkották, ami számottevően meghaladta az országos (38,5 %-os) arányt. 135 Városaink ezzel kapcsolatos sajátosságaként nem annyira a krónikus alulfoglalkoztatottságot, az ebből következő olykor egészen nyomorúságos életkörülményeket emelhetjük ki, mert ez az Alföld többi településében, illetve az ország más vidékein sem volt másképpen. Inkább azt, hogy e városok agrárproletárjai társadalmi szempontból a rendi eredetű társadalmi kötöttségektől mentesebbek voltak. A Dunántúl jellegzetes nagybirtokos megyéihez, de még az Alföld egyéb településeihez képest is itt kevésbé volt jelentős az uradalmi cselédek rétege, meglehetősen széles volt viszont azok köre, akik társadalmilag a nem mezőgazdasági munkásság felé jelentettek átmenetet, például a kubikusoké. (Az 1930-as években a magyarországi kubikusok háromnegyede az Alföldön élt.136) Társadalmi konfliktusait a fentiek értelmében a puszták népéhez képest kevésbé a kastélyok uraival való érdekütközés, s az átlagosnál jobban a parasztságon belüli, a gazdagparasztsággal kialakult érdekellentét jellemezte. Az agrárproletárok mezőgazdasági népességen belüli magas arányát bizonyos mértékig ellensúlyozta az, hogy az 5 kat. hold alatti kis- és törpebirtokosok esetében fordított volt a helyzet: arányuk az országos átlag alatt maradt.^ 7 Végeredményben az agrárproletárok és az 5 kat. holdnál kisebb földtulajdonnal rendelkezők együttesen az agrárnépességnek közel azonos hányadát képviselték városainkban, mint országosan. Ehhez hasonlóan — s ezért a történeti irodalomban elfogadott véleménytől némiképpen eltérően — ítélhető meg az igen jelentős fokú agrártúlnépesedés kérdése is. A földterület és a mezőgazdasági népesség számának tüzetesebb vizsgálata ugyanis el kell oszlassa azt a hiedelmet, miszerint az alföldi agrárvárosokban az országos átlagot jelentősen meghaladta volna az agrárnépsűrűség és a túlnépesedés. Ugyan az összes földterület és a mezőgazdasági népesség hányadosa városainkban valóban kisebb volt az országos átlagnál, a mezőgazdasági terület esetében azonban már fordított volt a helyzet. 1935-ben a 70 alföldi agrárváros összes mezőgazdasági területe 2 648 336 kat. hold volt, mezőgazdasági népességének száma pedig (1941ben) 890 726 fő, tehát 100 mezőgazdasági lakosra (keresők és eltartottak együtt) 297, míg országosan ennél kevesebb: 286 kat. hold jutott. 138 Az, hogy 1941-ben az Alföld 10 ezernél népesebb településeinek lakosságán belül a mezőgazdaságból élők aránya jóval az országos átlag felett alakult, már sejteni engedte, hogy az ipari népesség esetében fordított volt a helyzet: 1941-ben a vizsgált 70 település népességének csupán 17,7 %-a élt az iparból. (Országosan 23,1 %.) Az arány olykor, 10 ezer lakosnál nagyobb településekről lévén szó, egészen extrémen alacsony volt; tizenkét esetben még a 10 %-ot sem érte el! Ezek többsége Bács-Kiskun* (Jánoshalma, Kecel, Kiskunmajsa, Lajosmizse) és Hajdú1941. évi népszámlálás 1. 204—299. o. alapján. LENCSÉS 1982. 46. o. 1941. évi népszámlálás 1. 204-299. o. Földterület 3. és az 1941. évi népszámlálás 1. alapján.
