Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

arányának titkát tehát másban, elsősorban az ipari népesség összetételében kell keresnünk: míg országosan az ipari foglalkoztatottaknak (eltartottakkal) csak 24,0, addig az alföldi agrárvárosokban 34,1 %-a volt önálló.ns Nagy többségük természetesen nem a tőkés vállalkozók, hanem a kisiparosság sorait gyarapította. És ez fontos jellegzetesség: azt jelzi, hogy a helyi, főleg mezőgazdasági szükségletekre term-ülő, technikailag fejletlen, sok tekintetben még kézműves jellegű ipar nagy gazdasági súlya társadalmi szempontból a tradicionális jellegű kisiparosság konzerválódásával járt együtt. A magántulajdonukból élők rétege más szempontból sem volt pontos leképeződése az országos viszonyoknak. Alig képviseltették benne magukat a magyar társadalom legfelső rétegei, a nagybirtokos arisztokrácia (ha Alföld-szerte volt is birtokuk, nem éltek ott) és a nagytőkések legfelső köre. E helyi társadalmak vezető rétegének történelmileg legjellegzetesebb elemét a gazdagparasztság alkotta. (Ld.: alább.) Mellette a 20. század kezdetétől több városban is növekedett az ipar és kereskedelem tőkés vállalkozóinak társadalmi súlya. Az 1920-as években például Kecskemét — és az egész Alföld — egyik legtehetősebb családja a terménykereskedelemből meggazdagodott Benedek család volt. "9 E réteg szokásaiban részben alkalmazkodott az agrárvárosok sajátos gazdasági és társadalmi viszonyaihoz, részben azonban a cívisekétől eltérő, másfajta polgárosultságot testesített meg életmódjában és szokásaiban egyaránt. Az alföldi viszonyok között is inkább csak közepes tőkeerősségű hódmezővásárhelyi Kokron gyár tulajdonosainak két garázsos nagy villája például Pesten, a Lipótvárosban is megállta volna a helyét. Nem hasonlított viszont a másféle hagyományokból táplálkozó helyi gazdaparaszti házak L alakú, az utcára három pár ablakkal néző, a kertbe hosszan hátranyúló épületeihez, jóllehet azok tőszomszédságában épült. Végül — elfogadva az alföldi városok társadalmi vezető rétegének hármas tagolódásával kapcsolatos véleményt!20 — e társadalmak elitjének harmadik elemét egy, a rendies hagyományok bizonyos elemeit hordozó, úri eredetű csoport alkotta. Amely részint nem-paraszti földbirtokosokból, részint a vármegyei és járási hatalom vezető tisztviselőiből tevődött össze. Az ő értékrendjük és mentalitásuk meglehetősen távol esett e városok paraszti hagyományaitól, így természetesen együttélésük sem volt konfliktusoktól mentes. Az alföldi városok társadalmi különbségei, dacára annak, hogy a földesúri alávetettség, a rendi jellegű tagoltság történelmileg kevésbé jellemezte őket, nem írhatók le pusztán gazdasági-vagyoni különbségekként, bár a gazdagparasztok és agrárproletárok között, a tőkés vállalkozók helyi felső körei és az ipari, kereskedelmi, közlekedési munkásság között nagyok voltak a jövedelmi különbségek. Emellett azonban az agrárvárosokat is jellemezte az úri és a polgári jellegű társadalomszerveződés kettőssége és elkülönültsége, s egyszersmind a státusz és pozícióéi elválása. 118 1941. évi népszámlálás 1. 518—655. o. alapján. 119 ERDEI 1977/a. 130. o. 120 ERDEI 1974/b. 111. 0. 121 Ld.: HANÁK 1975. 341-405.