Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

melésre alapozott agrárváros-típusú településfejlődési utat is. A lehetőségek elsősorban azokban az agrárvárosokban romlottak, amelyek mezőgazdasága megrekedt a hagyományos extenzív gazdálkodás, a termelési színvonalában a dunántúlitól is elmaradó^ gabonatermelés és állattartás keretei között. Jóllehet a gabonatermelés a két világháború között is a magyar mezőgazdaság vezető ágazata maradt, sőt a korszak végére termelési színvonala is emelkedett, és kivitele is növekedett,84 mégsem bizonyulhatott olyan gazdasági ágnak, amely a népes agrárvárosokban kellő számú munkaalkalmat nyújthatott volna és a városiasodáshoz számottevő tőkefelhalmozással járulhatott volna hozzá. Arra, hogy a nagy „búzagyárak" kora lejárt,85 hogy az Alföld mezőgazdaságának „egyoldalúságán mindenképpen változtatni kell"86 már a kortársak egy része is nyomatékkal figyelmeztetett. A mezőgazdasági termelési szerkezet átalakítását célzó javaslataik elsősorban az állattenyésztés intenzívebbé tételét és az egységnyi mezőgazdasági területet nagyobb munkaerő-felhasználással hasznosító növényféleségek termelését célozták. Olyanokét, amelyek részben iparilag feldolgozva a külpiacokon is jól értékesíthetők, s amelyek termelésének már hagyományai is voltak egyes alföldi agrárvárosokban. Ezeket az elképzeléseket mintegy igazolni látszottak azok a termelési és export eredmények, amelyeket az alföldi agrárvárosok egy része 1920—1945 között elért. Kecskemét az ország legjelentősebb gyümölcsexportáló központja lett, növekedett, s a világpiacon erős pozíciót mondhatott magáénak a szegedi fűszerpaprika-kivitel is; Nagykőrösön a zöldségfélék, Makón a hagyma termelése emelkedett dinamikusan.87 Ezekhez a jellegzetesen árutermelő ágazatokhoz vidéki összehasonlításban számottevő feldolgozóipar (tartósítás, kikészítés, konzervgyártás) kapcsolódott. Az alföldi városok iparosodása terén a két világháború közötti időszak nem hozott fordulatot, holott annak objektív igénye most még erősebb volt, mint a század első két évtizedében. 1930-ban az Alföld 41 száznál több alkalmazottal dolgozó ipari és kereskedelmi vállalata együttesen alig több mint 10 ezer keresőt alkalmazott. 88 Az ipar szerkezete a korábban kialakult hagyományos vonásokat őrizte, vezető szerepet a textil- és az élelmiszeripar játszottak, bár a két legnagyobb üzem változatlanul a vasúti járműjavításban működött. A gyáripar zöme néhány városba összpontosult: 1930-ban Debrecen, Szeged, Szolnok, Békéscsaba és Kecskemét mondhatta magáénak a 20-nál több alkalmazottal dolgozó, már többé-kevésbé gyáripari jellegű üzemek dolgozóinak kétharmadát.89 Jóllehet az 1930-as évek második felétől kormányzati szinten is törekedtek az ipar bizonyos mértékű decentralizációjára, a vidék iparosítására, ez sem hozta meg az óhajtott változásokat. A nagy kiterjedésű mezőgazdasági régiók ipafejlődése 1 KAÁN 1927. 220-247. o. és GESZTELYI NAGY 1924. 27. o. és KAÁN 1929. 1 GUNST 1970. 143. o. ' POLGÁR 1932. Az egyoldalú gabonatermelés korszerűtlen voltára Gunst Péter is felhívta a fiiét {GUNST 1976. 302. o.). 1 GESZTELYI NAGY 1924. 17. o. 1 Az adatok forrása: ERDEI 1977. 126. o. és HEGYI A. 1986. 1 1930. évi népszámlálás 2. 260—284. o. ' 1930. évi népszámlálás 2. 260—284. o.