Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 2. A paraszttársadalom átalakulása

ben őrző településeket jellemezte, de mellettük azokat is, amelyek elvesztették valamelyik központi funkciójukat. Elsősorban a megye- és a járási székhely-szerepkör megszűnése hozott nehéz helyzetbe egyes településeket (Makó, Berettyóújfalu stb.). Az alföldi agrárvárosok eredeti jellegzetességeinek elhalványulásához hozzájárultak végül azok a központi intézkedések is, amelyek területüket és külterületi (tanyai) lakosságukat érintették. 1930—1960 között a tízezernél népesebb települések külterületi lakossága zuhanásszerűen, alig több mint felére, 501 564-ről 253 893-ra csökkent.>54 Ennek alapvetően három oka volt: 1. A külterületek önálló községekbe szervezése, amely nem magukat a tanyákat, csak hovatartozásukat változtatta meg, ám tárgyunk szempontjából éppen e hovatartozás a fontos. 2. Az 1949-től gyakorolt tanyapolitika, amely lényegében időszakunk végéig e településtípus felszámolására törekedett. 3. Természetes gazdasági és társadalmi folyamatok, amelyek szintén csökkentették a tanyán élők számát. A külterületi lakosság száma legnagyobb mértékben Csongrád és Hajdú-Bihar megyék városaiban csökkent: előbbi megyében 96,5 ezerről 28 ezerre, utóbbiban 75,5 ezerről 37 ezerre. Az 1930-ban még (Debrecen után) a második legtöbb (45 450) külterületi lakossal rendelkező Szegeden 1960-ra — írd és mondd — 1290 külterületi lakos maradt, s mezőgazdasági népességének aránya is 7,1 %-ra zuhant. E változásokkal párhuzamosan a város területe is összezsugorodott: az 1935. évi 141,5 ezer kat. holdról mindössze 19,5 ezerre csökkent. Ha valahol, hát itt véglegesen eltűnt a már korábban, a század első évtizedeiben is jócskán elhalványult agrárváros jelleg! A központi hatalom — egyébként messze eltúlzott — intézkedési következtében az utolsó határrész elcsatolása után, 1952-től az arányok szempontjából Szeged már sokkal jobban hasonlított azokhoz a kis- és középvárosokhoz (Kalocsa, Kisvárda, Baja), amelyeket korábban sem jellemzett a nagy kiterjedésű határ és a nagyszámú külterületi népesség, mint korábbi önmagához. Viszonylag több külterületi lakos maradt meg a Pest és a Szabolcs-Szatmár megye területén elhelyezkedő népesebb városok határában: Cegléd, Nagykőrös, Abony és Nagykáta összes külterületi lakosa e 30 év alatt csak 36,8 %-kal csökkent. A külterületi népesség 30 év alatti gyors csökkenése ellenére több alföldi város határában még mindig nagyon tekintélyes tömegű tanyai népesség élt (kerekített adatokkal): Kecskeméten 20, Nyíregyházán 17, Debrecenben 16, Hódmezővásárhelyen 13 ezer külterületi lakost írt össze az 1960. évi népszámlálás. A legnagyobb arányban viszont nem ezekben a népesebb városokban, hanem változatlanul Lajosmizsén éltek a tanyaiak. 63 %-os részesedésük azonban a tízezer feletti alföldi települések körében ekkor már kuriózumnak számított, ezt az arányt egyetlen más település sem közelítette meg.'55 Az 1949—1963 közötti mintegy másfél évtized alatt jelentősen megváltozott a tanyák és a belterületek közötti kapcsolat is. A magántulajdon, s különösen az ebből a szempontból igen fontos nagyobb tulajdonok gyors felszámolásával háttérbe 1930. évi népszámlálás 2. és az 1960. évi népszámlálás megyei kötetei alapján. Az 1960. évi népszámlálás megyei kötetei alapján.