Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja

hogy az említett városokban az ipari keresőknek csak legföljebb egyharmada volt önálló kistulajdonos, s több mint kétharmada foglalkoztatott, túlnyomó részben fizikai munkás. Hasonlóképpen a gyáripar kialakulására enged következtetni az is, hogy az ipari foglalkoztatottakból (kerekítve) Szegeden 450-en, Debrecenben 350en már nem fizikai beosztásban dolgoztak. Az Alföld legjelentősebb ipari üzemei a vasúti járműjavítás, a textil- és ruházati ipar, az élelmiszeripar (dohányfeldolgozás) és kisebb mértékben a vas- és gépgyártás területén tevékenykedtek.58 Fontos sajátosság, hogy ezen a nagy mezőgazdasági árutermelő területen országos jelentőségű élelmiszeripari és mezőgazdasági-gépgyártó üzemek, gyárak nem létesültek. A központi szerepkörök megerősödéséhez az országnak a 19. század második felében és a 20. század elején lezajlott modernizációja közvetenül is hozzájárult. Egyébként ebben a vonatkozásban tűnik ki leginkább, hogy az alföldi településhálózat egyik fő történelmi öröksége, a népesség nagy lélekszámú településekbe tömörülése a kapitalizmus-kori városfejlődés időszakában előnynek bizonyult. Ugyanis jónéhány városképző funkció fejlesztése a lakosság számához volt kötve függetlenül annak foglalkozási összetételétől. (Pl. középfokú oktatás, a magasabb szintű egészségügyi ellátás, vagy az igazgatás.) A modern közlekedés, elsősorban a vasúthálózat gyors ütemű kiépítése lehetővé tette, hogy az agrárvárosok jelentős része bekapcsolódjék a személy- és az áruforgalom országos hálózatába. A vasúti fővonalak építése a két legnépesebb és már a korábbi korszakokban is az alföldi városhierarchia élén álló város: Szeged és Debrecen mellett különösen sokat lendített Szolnok és Békéscsaba fejlődésén. A szárnyvonalak létesítése pedig egyrészt az agrárvárosok egyre szélesebb körét kapcsolta be a modern közlekedés vérkeringésébe, másrészt a környező települések egy részével is sokkal intenzívebbé tette a kapcsolatot, ami egyértelműen erősítette a központi szerepköröket. A modern hírközlés megszületése, a középfokú oktatás tömegesebbé válása (az ekkor általánossá tett elemi fokú oktatás bázisán), az egészségügyi szakrendelés elterjedése (főleg a kórházak révén) ugyancsak azoknak a településeknek a központi szerepköreit erősítette, amelyekbe e tevékenységek összpontosultak. A modern és az erősödő centralizáció nyomán egyre átfogóbb államigazgatási rendszer (központi, vármegyei, járási, városi adminisztráció) kiépülése ugyancsak nagyon fontos központképző szerepet játszott, hiszen a lakosság igazgatással kapcsolatos teendőinek ellátása túlnyomóan a városokban összpontosult. E nagyszabású átalakulás következtében a piacközponti funkciók korábban döntő városképző szerepe csökkent, noha meg nem szűnt. Ugyanakkor elsősorban a modern közlekedés és a hírközés magán a hagyományos értelemben vett piacközponti szerepen is módosított, mert egyrészt hosszabb kereskedelmi utak megtételét tette lehetővé (ugyanazon idő alatt), másrészt az áruk terítése révén decentralizációs folyamatot is elindított: a kiskereskedelem az áruk egy részét közelebb vitte a vá58 1910. évi népszámlálás 2. — A századforduló körüli vidéki ipar jellemzését ld.: KÖVÉR 1982. 217. o.