Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 1. A gazdasági alapfunkciók átalakulása: az iparfejlődés problémái
hogy az élmezőnybe került. A tíz legnagyobb vállalat közül öt tartozott a könnyűés egy az élelmiszeriparhoz (utóbbi a közel 4000 alkalmazottal dolgozó Kecskeméti Konzervgyár volt). Ezzel kapcsolatban újra hangsúlyozzuk, amit a gyáripar általános jellemzése kapcsán is kiemeltünk: ez a szerkezet az akkori gazdaságpolitikai értékrendben kifejezetten hátránynak bizonyult. Ezt támasztja alá, hogy a hivatalosan nyilvántartott iparfejlesztési kategóriák (eszerint voltak iparilag „fejlett", „közepesen fejlett" és „gyengén fejlett" megyék) és a könnyű- és élelmiszeripar részesedése egy megye iparán belül fordítottan volt arányos: a könnyű- és élelmiszeripar együttesen a fejlett megyék iparának 19,5, a közepesen fejlettekének 37,4 és a gyengén fejlettekének 47,5 %-át alkotta 1960-ban.38 Az alföldi gyáriparnak ezt a hagyományos ágazati összetételét inkább a DunaTisza közi települések őrizték meg. Az ország len- és kendergyártásában, baromfiés húsfeldolgozásában, finomposztó-gyártásában (Baja) igen jelentős arányban részesedett ez a terület, az őröltpaprika termelés pedig szinte kizárólag ide (Kalocsára és Szegedre) összpontosult. 1949—1953 között ugyan a fűszerpaprika-termelés drámai mértékben esett vissza (1954-ben Szegeden a paprikatermelő tájkörzet megbomlásáról beszéltek már,39) de a nagyobb (1954-ig trösztbe tömörített) paprikafeldolgozó vállalatok őrlő kapacitása növekedett. 1949—1962 között az őrölt fűszerpaprikának átlagosan a felét exportálták.*o Ugyanekkor különösen a budapesti székhelyű vállalatok itteni telephelyei között gyors ütemben nőttek a kisebb, 100400 foglalkoztatottal dolgozó gépipari vállalatok is. A Duna-Tisza köze egyik legnagyobb, 1400 főt foglalkoztató gépgyára az alapítása óta több ízben átalakult, helyét nehezen találó kiskunfélegyházi székhelyű Vegyipari Gépgyár voltai E város gépiparának 1950-ben központi beruházással történt megteremtését, az ország legnagyobb bányagépgyárának odatelepítését már 1953-ban önkritikusan bírálták, mint az adottságoknak meg nem felelő beruházást — teljes joggal.42 (Egyébként még 1952 decemberében is felvetődött egy olyan terv, hogy a megye egy másik kisvárosába, Kalocsára a Sztálin Vasmű félgyártmányait feldolgozó üzemet kellene telepíteni, a dunai szállításra támaszkodva.43) A sikeres ipartelepítés példájaként említették abban az időszakban viszont a jászberényi Aprítógépgyárat és a hódmezővásárhelyi Mérleggyárat (utóbbit munkásokkal együtt Budapestről telepítették le). Az 1963. évi termelési eredményeik azonban ezt az ítéletet nem támasztják alá, például a Mérleggyár igen rossz feltételek mellett, alacsony színvonalon termelt.44 A Tiszántúl gyáriparának ágazati összetételében a gépipar, a GÖCS és a járműjavítás, a két nagy MÁV Járműjavító üzem révén valamivel nagyobb szerepet játszott, mint a Duna-Tisza közén, ám egy összességében fejletlenebb iparon belül. Az ipar területi fejlődése 1960—1970. 54. o. BELÉNYI 1979. 160. o. NAGYL. 1963. Bács-Kiskun megye fontosabb status adatai 1963. 62. o. OT Tük. 876. d. (új) Az első ötéves terv területi értékelése, 1954. augusztus 31. TERINT XXVI-A-1. 1. d. Nyolc alföldi város felmérése ipartelepítési szempontból. 1952. deli. KLÓNKA i 1963. 38 39 40 4] 42 43
