Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 1. A gazdasági alapfunkciók átalakulása: az iparfejlődés problémái
Különösen feltűnő Szabolcs-Szatmár megye lemaradása, hiszen mint a 12. sz. táblázatból látható, gyáripara 1963-ban is jelentéktelen volt, mindössze 4049 főt foglalkoztatott! Az iparosodás elmaradása, s egyidejűleg a tradicionális, s noha általában nem modern, ám megélhetést nyújtó gazdasági tevékenységek, például a háziipar ellehetetlenítése^ együttesen a megye megdöbbentő mértékű vándorlási veszteségét vonták maguk után. (Ld.: alább.) Egyébként, ha Debrecent nem tekintjük, HajdúBihar megye kisebb városaiban és óriásfalvaiban hasonlóan rossz volt a gazdasági helyzet. Rossz volt annak ellenére, hogy ebben a történelmi korszakban Magyarország fő külgazdasági partnere és más „baráti országok" a Tiszántúl szomszédságában helyezkedtek el. Az alföldi gyáripar egyik legfontosabb sajátossága volt, hogy számos vállalat nem volt önálló, hanem csak ún. telephelyként működött, azaz a fontos gazdasági kérdésekben döntési joggal rendelkező vállalati központ nem helyben és nem is a megyében, hanem azon kívül (általában Budapesten) helyezkedett el. Kétségtelen, hogy ez függő helyzetbe hozta az alföldi ipar jelentős részét, hiszen egyrészt azzal járt, hogy a vállalat magasabb színvonalú, jobban fizetett tevékenységei csak kismértékben kerültek e telephelyekre, másrészt — s talán ez még lényegesebb —, hogy a vállalati döntéshozatalban a telephelynek otthont adó település, vagy kisebb tájegység szempontjai és törekvései alig érvényesülhettek. A vállalati központ és egyes telephelyek földrajzi elkülönülése természetes, sőt szükségszerű gazdasági jelenség volt Magyarországon is; alföldi vállalatoknak is voltak saját megyén kívüli telephelyeik. Az alföldi gyáripar esetében azonban e kettő messze nem volt egyensúlyban: 1963-ban az itteni székhelyű vállalatok (Pest megye nélkül) 610 telephelyet üzemeltettek, amelyből 93 helyezkedett el a székhely-megyén kívül (gyakran egy másik alföldi megyében). Ezzel szemben e hat alföldi megyében 409 olyan telephely működött, amelynek központja a megyén kívül volt. 4 * A központ és a telephely közötti kapcsolatokat egyes túlzó publicisztikai megnyilatkozások „gyarmati jellegű" iparosításnak nevezték. Megalapozottabbnak tartjuk azt az elsősorban földrajztudósoktól származó^ megítélést, amely az országon belül kialakult centrum—periféria jellegű kapcsolatokként jellemzi ezeket a viszonyokat. E kapcsolatok egyik, de messze nem egyetlen eleme volt a vállalati központ—telephely közötti függő viszony. Ugyanis a nem telephelyként, hanem önállóan működő alföldi városok is olyan szigorú központi irányítás alatt álltak, amely kérdésessé tette önállóságukat. Az 1950-es évtized ipartelepítési kísérletei világosan bizonyítják: abban a központi döntéshozók szempontjai érvényesültek, s a helyiek figyelmen kívül maradtak. Az 1960-as évek második felétől e mechanizmus módosult: ugyan a legfontosabb döntéseket ekkor is központilag hozták, de az adottságokat és helyi érdekeket inkább figyelembe vették, mint azt az orosházi Síküveggyár 45 A háziipar nem képezhette egy modern iparosodás alapját, ám addig, amíg a földművelés kiegészítéseként ezzel foglalkozók nem találtak modernebb és termelékenyebb tevékenységet, megélhetésüknek nehezen nélkülözhető forrása volt. 46 A megyék „Fontosabb statisztikai adatai 1963" c. kiadványok alapján. 47 TÓTHJ. 1985. (Kézirat.)
