Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja
dési dinamizmusa a 19. század első felében már fölülmúlta az ország számos szabad királyi városáét .40 Ezzel szemben más alföldi mezővárosok — és számszerűleg ezek alkották a többséget — nem haladtak előre a városi funkciók kialakulása és a polgárosodás útján. A rendi társadalmon belül kivívott kedvezőbb jogi helyzet ugyanis nem feltétlenül vitt a polgári értelemben felfogott városi szabadság irányába. így volt ez az archaikusabb vonásokat őrző, társadalmilag zártabb világú hajdúvárosokban, amelyekben a hajdúszabadságot élvező közösségek kiváltságaikat csak úgy érvényesíthették, ha nem a feudalizmusból kivezető, hanem az abban kanyargó utakat keresték.4i A 19.század első felében egyébként maguknak a városi alapfunkcióknak az összpontosultsága is csak az alföldi mezővárosok egy kisebb részénél mutatható ki egyértelműen. A városi szerepkörök kialakultsága szempontjából az 1820-as években legfontosabbnak tekinthető piacközpontok vizsgálata például inkább arra enged következtetni, hogy 1828-ban a népesebb alföldi települések többsége funkcionálisan nem tekinthető városnak, 4 * elsősorban azért, mert az egyébként is gyér településkörnyezettel gyengék voltak a piaci kapcsolataik. (Ez alól Debrecen, Szeged, Kecskemét, Baja, Nyíregyháza, Gyula és esetleg még Makó képeztek kivételt. 43) Az 1848. évi forradalom után, a 19. század második felében ellenben ebből a szempontból (is) alapvetően megváltozott a volt alföldi mezővárosok helyzete: jelentős részük megindult a funkcionális értelemben vett várossá fejlődés útján. A gazdaság kapitalizálódásának és a társadalom polgárosodásának kibontakozása korlátozottságuk ellenére alapvetően megváltoztatták a városfejlődés feltételeit is. Ezek az új feltételek kedvezőek voltak az Alföld korábbi mezővárosai számára, olyannyira, hogy a 19. század második fele tekinthető a tulajdonképpeni agrárvárosi fejlődés virágkorának. A városodás ekkor már országosan az Alföldön volt a leggyorsabb ütemű, és ennek köszönhetően a század végén a kelet-közép-európai történelmi régió országai közül a magyar Alföldön volt a legmagasabb a 10 ezernél népesebb településekben élők aránya. 44 A vidéki városodás e szakaszát tehát nem alaptalanul nevezik egyes urbanisztikai írások a „mezőgazdasági centrumok korának".^ A népességszám növekedésében és városi funkciók megerősödésében egyaránt kifejeződő fejlődés hátterében az 1848. évi forradalomtól datálható, több szakaszban lezajlott jogi változások, valamint főleg a kiegyezés után megfigyelhető gazdasági és egyéb modernizációs folyamatok álltak. 1848-tól megszűnt a települések földesúri alárendeltsége, a községek és a mezővárosok — amelyek, ha addig nem váltakoztak meg, mint communitas-ok voltak földesúri alárendeltségben — szabaddá váltak. Az 1871. évi XVIII. tc. eltörölte a szabad királyi és a mezővárosok kö40 VÖRÖS K. 1980. 551. o. 41 RAcz 1973. 256-260. o. 42 BÁCSKAI—NAGY 1984. 310. o. 43 BÁCSKAI-NAGY 1984. 368-370. o. (XIII. táblázat.) 44 GYIMESI 1985. 68. o. — E század jelentőségét az alföldi városfejlődésben hasonlóan értékeli íszky Pál egy gondolatgazdag tanulmányban. (BELUSZKY 1988. 19. o.) « PERCZEL 1961. 81-82. o.
