Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 3. Igazgatási reformtervek és a területi igazgatás módosítása

talános érvényű, az ország egész területére vonatkazó városhálózat-fejlesztési és közigazgatási korszerűsítési javaslatokat. Az 1939-ben megjelent „Magyar város" kiindulópontja az, hogy Magyarországon a falvak és a városok társadalma között mély szakadék húzódik. E két településforma olyan nagy társadalmi távolságok települési keretéül szolgál, hogy Erdei egyenesen „területi rendiség" meglétéről beszél.99 A könyv tudományos alapgondolata, s egyben politikai üzenete is éppen ezzel kapcsolatos: elősegíteni a magyar társadalom e térbeli (lényegében településtípusonkénti) rendies elkülönültségének megszüntetését. Ó ezt a társadalom egészének urbanizálásától remélte, hiszen a falut a rendi(es) társadalmi viszonyok termékének és egyben e viszonyok konzerválójának tartotta. 100 Ez az „urbanista országrendező terv" persze nem azt tűzte ki célul, hogy az ország minden lakosa városokban lakjon, hiszen annak nem lett volna realitása, hanem azt, hogy „minden vidéknek" (azaz minden kisebb tájegységnek) „meglegyen a maga városa és avval olyan egységet képezzen, amely állandó közlekedés és egybeszerveződés révén az egész vidék számára biztosítja a város javait."101 A város és vidéke ilyen szoros „egybeszerveződése" lehetővé tenné, hogy a falusi emberek is szippanthassanak a városok szabadságot adó levegőjéből, azaz, hogy ők is a rendies alávetettségtől megszabadult (állam)polgárok lehessenek. Ennek az elképzelésnek a megvalósítása elsősorban a mezőgazdasági népesség esetében ütközhet objektív akadályba, tekintve, hogy munkájuk jellege (a termelés helyhez kötöttsége) miatt nem tudnak a várossal rendszeres kapcsolatot tartani, holott egyetlen társadalmi réteg sem szorulna rá annyira az urbanizálódásra, mint a parasztság. Az alföldi tanyás városok azonban éppen ennek az akadálynak a leküzdésére alkalmasak — mondja Erdei —, mert egyszerre nyújtják a városi élet és a tartós termelőhelyi jelenlét lehetőségét. A munkahely funkcióját betöltő tanya ugyanis nem egy külön, a várostól függő, annak alávetett település (mint amilyen a falu), hanem végeredményben városrész, a tanyaiak pedig a város polgárai. (Megjegyezzük, hogy a „Magyar város" minden eredetisége mellett sem mentes a szemléleti egyoldalúságoktól sem. A szerző például tévesen csak az alföldi városokat tekintette „magyar"-nak, a dunántúliakat és az északiakat „idegen"-nek tartotta. Nem tekinthető megalapozottnak továbbá az a gondolat sem, hogy a tanyás városok kettős szállásrendszerében a magyarság ősi, honfoglalás előtti „településszervező ösztöne" éledt volna újjá. Ezek azonban a könyvben felvázolt reformkoncepció értékét nem csökkentik.) Hogy a városok és az őket körülvevő vidék „egybeszerveződése" valóra válhasson, ahhoz az ország városhálózatának és területi igazgatási szervezetének egyaránt jelentős változásokon kellene átesnie. Elsősorban azt kellene elérni — javasolja —, hogy az ország minden kisebb tájegysége rendelkezzék egy várossal (de 99 ERDEI 1974/b. 44-45. 0. Lényegében ugyanazt hangsúlyozza akkor is, amikor elemzésének tárgya a másik oldal, azaz a falu. Vö.: ERDEI 1974/a. 16. 0. 101 ERDEI 1974/b. 229. 0.