Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)

BEVEZETŐ

A per általánosan leírható képe a következőképpen alakult. Ha valaki egy másik féllel perlekedni kívánt, bírói úton perbe idéztette. Kezdetben a bíró pecsétjével, amit annak embere, a poroszló mutatott fel az alperesnek a felperes jelenlétében, később perbehívó levéllel (citatoria, evocatoria). Ha az alperes nem jelent meg, az idézést ismételhették. A különböző időszakokban meghatározott számú idézésre volt lehetőség. Kezdetben 3 alkalommal, az Anjou-korban hétszer volt lehetőség az idézésre, majd a 15. században az 1439. évi XXXIII. tc-ben ismét a háromszori idézést rendelte el Albert király. A harmadik idézés formája a három vásáron (a perbehívott lakóhelye szerinti megye három vásáros helyén) való kikiáltás. Csongrád megyében például Szegeden, Szeren és Szabadkán történt a kikiáltás. A peres ügyintézés gyorsítására a 14. század második felétől a magyar perjog ismerte a rövid perbehívást is. Az alperest mindig a saját illetékes bírója elé idézték a megfelelő határnapra, a curián például valamelyik octávára.

4 Ha a peres felek vagy képviselőik a számukra kitűzött határidőben megjelentek a bíróság előtt, ott adta elő panaszát a felperes kezdetben a másik félhez majd a bíróhoz intézve szavait. Válaszul az alperes formai kifogásokkal élhetett: például az idézésben bekövetkezett hibát, a kereseti jog elévülését, a felperes jogi cselekvőképességének a hiányát említhette meg, vagy perhalasztást kérhetett. Ha a formai kifogások közül egyiket sem fogadta el a felperes, majd a bíróság, és így a pert nem sikerült leszállítania, azaz megszüntetnie vagy halasztania, érdemleges feleletet kellett adnia. Vagy tagadta vagy elfogadta a felperes állítását, és ezzel létrejött a per függése, a litis pendentia, és feleknek a bíró felszólítására bizonyítaniuk kellett állításaikat. 5 Míg az idézés módjáról a források kevés adatot hagyományoztak ránk, az ítéletlevelek ugyanis alig-alig ejtenek szót az idézésről, egyes esetekben csak a kancelláriai feljegyzésekből lehet következtetni annak módjára, addig a bizonyítás formáiról, mint a per legfontosabb elemeiről, bőséges adatokkal rendelkezünk, ugyanis a bizonyítási szakaszban tulajdonképpen eldől, hogy ki kapja a végbizonyítást, legtöbbször az esküt, és ezzel a pert is megnyeri. Amióta a bizonyításhoz felhasznált eszközök: az eskü, a tanúk és az oklevelek valamint a bírósági párbaj, megjelentek az eljárásjogban, általában és általánosan a nyugat-európai jogrendszereket használó országokban mindenütt elterjedtek, alkalmazásuk módja azonban helyenként más és más, tehát egyedi volt. A modern szemlélet szerint szeretnénk, hogy az anyagi bizonyítást, azaz a valóságról szóló tanúvallomásokat és az oklevelek felhasználását és hangsúlyos szerepüket a peres eljárás során minél korábbi időszakra tudnánk helyezni, bár jól tudjuk, hogy ez csak a középkori ember szemléletváltása után következett be, és ő maga addig nem érezte ennek szükségességét. 4 HAJNK IMRE 1899. 185—206. 5 HAJNIK IMRE 1899. 214-218.