Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)
BEVEZETŐ
Mindenesetre kutatni kellene azt, hogy valóban mely időponttól és milyen szinten jelentek meg először e bizonyítási formák hangsúlyos szerepben. 6 A korai középkorban germán hatásra alakultak ki a bizonyítás sajátos, a korszakra jellemző formái, amelyeket ordália, próba vagy istenítélet néven ismerünk, amelyek lényege, hogy az ember, mivel kételkedett abban, hogy maga fel tudja tárni egy adott üggyel kapcsolatosan és általában is az igazságot, a láthatatlan, természetfeletti erőkhöz fordult annak kiderítése céljából. Eme szemlélet alapján kialakult bizonyítási módszert, miután e népek a keresztség felvétele útján az egyházon belülre kerültek, az egyház kezdetben tiltotta, majd a maga rendszerébe illesztette. A tanúskodás is formális volt ebben az időben, a tanúk nem az igazság felől tanúskodtak, hanem azon fél állítását erősítették, aki felkérte őket a tanúskodásra. Az anyagi bizonyítási formák felé a 12. században fordultak, amit a gazdasági és az állami élet fejlődése tett szükségessé, nagy szerepet játszottak benne a kánonjogászok. A valóság feltárása iránti igényt az egyre fejlődő kereskedelem során keletkezett jogügyletek körül nem egyszer kialakuló viták méltányos lezárása is megkívánta.? A bizonyítás irracionális formái a magyar középkori perjogban is elterjedtek voltak, amit az 1208 és 1235 között lejegyzett Váradi Regestrum adatai bizonyítanak. A váradi tüzesvaspróba lajstrom az európai jogtörténet által is számon tartott forrás. A lejegyzett ügyek birtok-, státus- és bűnperekről szólnak. A Caenegem által készített statisztikából tudjuk, hogy a 389 esetből 308 az, amelyből az ítéletet is meg lehet állapítani. Belőlük 130 esetben az alperes ártatlansága derült ki, 78-ban elmarasztaló ítélet született, 75 alkalommal peregyezség történt, míg 25 volt azon perek száma, amelyek során a felperes leszállította perét, azaz elállt a vádtól.« A Karoling királyok idején kialakult és kánonjogi hatásoktól is ösztönözve Európában a 12. század során elterjedt inquisitorius (nyomozó) bizonyítási forma — bár a korábbi bizonyítás gyakorlata is megmaradt a 13. század végéig — kezdett kifejlődni Magyarországon is. E folyamat döntő szakasza az Anjou királyok, elsősorban Károly Róbert uralkodásának az idejére esett.9 A váltás tehát nem egyik napról a másikra, hanem hosszú évtizedeken át tartott, a kortársaknak talán fel sem tűnt a változás lényege, azt csak a kutatás érzékeli igazán hosszú idő elteltével a fennmaradt oklevelek alapján. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az országbíró, akinek az ítélőszékén folytatott bírói állásfoglalások mérvadóak voltak a többi nagybíró és a vidéki törvényszékek számára is, egymás mellett említi a régi és új bizoVö. GERHARD BUCHDA: Der Beweis im mittelalterlichen sáchsischen Recht. In.: La Preuve 1965. 519—533. 7 CAENEGEM 694—715. J Uo. 699-700. HAJNK IMRE: Egyetemes európai jogtörténet. Bn. 1896. 273—297., HAJNIK IMRE 1899. 220-227., CAENEGEM 727-728.
